utolsó...

Akkor utoljára sziasztok…

Igen, vége ennek az évnek, vége ennek az élménynek és lehetőségnek. Igaz, már lassan 2 hete vége van, de még csak most volt lelki és testi erőm, hogy írjak ide utoljára… tényleg nehéz, nehéz elbúcsúzni, bár már egy párszor megtettem a brazil emberektől, a brazil életemtől. Egy csodálatos év volt, ami tényleg „Time of your life”, ahogy a zeneszám is szól.

Osztályomra való tekintettel nem írhattam itt meg, hogy mikor is megyek haza pontosan, mivel meglepetést akartam nekik szerezni a banketten…hát azt hiszem sikerült és érdemes volt ez a titoktartás.

Tehát…június 12-én véget ért cserediákévem, akkor mondhattam el utoljára, hogy igen, cserediák vagyok, mivel most legfeljebb csak annyit mondhatok, hogy cserediák voltam vagy pedig ex-cserediák vagyok. Jó élet ez gyerekek, mit ne mondjak…

Szombati napra esett az, mikor elindultam Pres.Prudente-ből együtt Sinaival és Valerievel, ahonnan egy 20 személyes kis belföldi járattal repültünk Sao Pauloba. Annyira nem volt nehéz az elszakadás, bár nem mondom, hogy nem volt sírás. Még Giovannival is találkozhattam egy 5 percre, mégis csak a bátyám volt 3 hónapig. És amit anya mondott, sosem fogom elfelejteni: „Fala pra seus pais, que eles tem uma filha maravilhosa”. Aki szeretné, fordítsa le google translate-ben, ennyi feladat nektek is legyen. J

Tehát 1 órás repülés után megérkeztünk Sao Paulo nemzetközi repülőterére, ahol nekem és Valerinek kb. 5 óra várakozási időnk volt, Sinainak 8 vagy 9. De elvoltunk, megpihentünk, megkávéztunk, megebédeltünk, becsekkoltunk, elköszöntünk…de itt már nem ment a sírás, nem csak az erőnk, de a könnyünk is elfogyott a végére. Majd biztonsági ellenőrzés, emigrációhoz sorban állás, találkozás ismeretlen Rotary-s, szintén hazaigyekvő cserediákokkal, szintén könnyes szeműekkel… nem sok időnk volt várakozni, ezért gyorsan be is álltunk a sorba, hogy felszállhassunk a repcsire. ja igen, felszállhaSSUNK, mivel Valerie-vel Zürichig együtt utaztam…bár nem egymás mellett mint kiderült… egy brazil orvos mellett lett helyem, ablak mellett, „hatalmas” helyen, el lehet képzelni… vacsi jó volt, aludni nem tudtam, de legalább végignéztem 3 filmet, végighallgattam nem tudom hány zenealbumot, játszottam Legyen ön is milliomost angolul. Tehát eltelt az a 12 óra. Átszállás is rendben volt, nem volt sok időm, de épp elég. Onnan pedig még másfél óra választott el Magyarországtól. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Végre földet értünk, itt már bőgtem, de nem tudtam miért igazából. Azért, hogy végre itt vagyok, vagy hogy vége van… nehéz, aki volt cserediák, az ugyanezt érezhette. Bőröndjeim 2.-nak és 4.-nek jöttek ki, hipp-hopp ki is jutottam. Az utána lévő ölelkezés az pedig már nem cserediákévemhez tartozik, tehát az már nem ide tartozik…

Tehát hivatalosan is lezárom blogomat, és nem csak ezt, hanem a 11 hónapomat, amit Brazíliában töltöttem. Egyszer talán még visszamegyek, de az már biztos nem lesz ugyanaz.

Köszönöm szüleimnek, hogy végig támogatták a kint töltött hónapjaimat és persze a felkészítő időt is, az sem volt egyszerű.

A legnagyobb köszönet talán a Rotary Clubnak szól, akik nélkül nem hiszem, hogy mindez megtörténhetett volna.

És természetesen köszönöm olvasóimnak, akik talán valamennyire átélték velem együtt a történteket így a blogon keresztül.

Puszi mindenkinek!!!!!!!!!!

És akkor az utolsó képek…

Sao Paulo repülőtér a hármunk cuccával...:)

Afrika...elég tiszta volt az ég, ugye? :)

Már majdnem Európa...egy év után...

Utolsó nap az iskolában: húgaim és osztálytársaim

Pres.Prudente reptéren anyával és apával

Pres. Prudente reptér Sinai fogadó családjával

Utolsó héten a "4.fogadóanyukám" (akikhez végül nem mentem) vacsorát készített nekem

Ez pedig már otthon, a Braziloknak szurkolva :)

Pár kép a keddi Rotary gyűlésről:

Anya és Valerie

Egy Rotarys, Valerie, elnök és én

Balról jobbra: volt ifjúsági felelős, Valerie, jelenlegi ifjúsági felelős, elnök, én és Dóris, a 'keresztanyánk' azaz counsellor-ünk...

Itt pedig beszélek...

Sziasztok!

Egy nagyszerű hosszúhétvégén vagyok túl, amit most egy jó hosszú, képes beszámoló követ…

Az első családom megígérte, hogy egyszer valamikor az évben elmegyünk együtt utazni valamerre, de mindig dolgoztak, sosem volt idő rá. Így most, hogy végre akadt egy hosszúhétvége, kaptunk az alkalmon és apa lefoglalt egy utat hármunknak a Foz do Iguacu-hoz. Ez elméletileg egy város Paraná államban, a Paraguay és Argentína, Brazília hármashatárnál. Tehát egy Rajka, csak nagyobban… J Első sorban a vízeséseiről híres, portugál nevén Cataratas-ról, emelett pedig a paraguay-i és argentín olcsó árukról… de erről majd később.

Szerda délután ebéd után indultunk, 12 helyett 1 óra helyett, de ezt így 11 hónap után már megszoktam. Az út 8 órás volt, nekem gyorsan telt, mivel aludtam vagy pedig a laptopon Fábry-t hallgattam. J Este 9-re oda is értünk, nagy nehezen megtaláltuk a hotelünket a sötétben, cím, GPS vagy egyéb segédeszköz nélkül…igen, brazilok… a hotel nagyon szép volt, 4 csillagos, én külön szobát kaptam. Aznap este már nagyon meg voltunk zuhanva, szóval csak ott a hotel éttermében vacsoráztunk, majd alvás mindenkinek.

Cataratas és az egyik szivárvány

Megázva :)

Szép...

Ilyen állatkák ott testközelben

A Buddhista templom

Brazíliban vagyok, mögöttem balról Argentina, jobbról pedig Paraguay - hármashatár

Csütörtökön –jó idő lévén- úgy döntöttünk, hogy megnézzük Cataratas-t, azaz a vízesést. Gyönyörű idő volt, braziloknak hűvös, nekem kellemes tavaszszerű idő. Egy nagy parkolóban le kellett tenni az autót, megvenni a jegyet, majd felszállni egy turistabuszra, ami elvitt minket a kiválasztott állomáshoz. Leszállás után gyalogolnunk kellett, de nem volt vészes… végig láttuk a vízeséseket, szép volt nagyon, majd végül odaértünk a fő részhez. Lehetőség adódott teljesen besétálni egy hídon egészen közel, természetesen ajánlott volt az esőkabát -10 reál/db!-, de még így is teljesen vizesek lettünk. (ha itt élnék, biztos esőkabát-gyárat nyitnék….) Majd ezzel véget is ért a kis túra. Tényleg nagyon szép volt, majd a képek mesélnek…

Mikor ezzel végeztünk, átnéztünk a Duty Free Shopping Centerbe, ami Brazília és Argentína között van, egész pontosan… ott kajáltunk egy szenyót, majd körülnéztünk, mit lehetne venni… volt ott Nike, Adidas, Guess, Tommy H, Diesel ruhák, italok, ékszerek, órák. Megjegyezném, hogy a brazil árakhoz képest valóban olcsóbbak voltak, de nekem még így is olcsóbb Európában, pl. Parndorfban… Itt inkább mindenki az italokat vette. Ja és volt DEWARD’S whisky…ezt csak zárójelben az érintetteknek… J

Megnéztük a hármashatár emlékművét… ez egy kicsit máshogy van, mivel a 2 folyó teljesen elválasztja a 3 országot. Tehát nem olyan, mint Rajkánál, hogy ha ide állsz, akkor Magyarország, ha egy lépéssel arrébb, akkor Szlovákia és ha még egyel, akkor Ausztria. Sajnos… Éppen a hotel felé kocsikáztunk, amikor megláttunk egy „Buddhista templom” feliratot, anya mondta, hogy nézzük meg. Érdemes volt, tényleg szép és érdekes volt. Találkoztunk egy thaiföldi turistával: angolról portugálra fordítottam, nagyon büszke voltam magamra. J

Visszaballagtunk a hotelbe, pihentünk egyet, majd este elmentünk vacsorázni egy étterem-koktél bár-ba, én mexikói kaját ettem, Sinaira gondolva. J

Pénteken zuhogó esőre keltünk, tehát csak egyetlen program volt lehetséges: Paraguay… ami azt jelentette, hogy MINDEN TURISTÁNAK. Hát ilyen kocsisort a határnál még akkor sem láttam, amikor anno az EU-ba lépés előtt mentünk síelni Tauplitzba, a két ünnep között. 4-5 km-es sor. De azzal kezdeném, hogy oda, kocsival nem ajánlatos menni, ezért a hotelben letelepedett utazási iroda kisbuszával mentünk, még pár emberkével együtt. 10 perc lett volna az út, ehelyett másfél órásra sikeredett, de még így is jól kijöttünk a dologból. Valaki nem akarta kivárni a sort és gyalog indult neki, nem volt rossz ötlet, csak nem esőben. Odaértünk…hát gyerekek… azt hittem, hogy a józsefvárosi kínai piacnál nincs rosszabb, majd következett Manaus, Amazonas állam fővárosa, ezután erre hittem azt… majd kövezkezett Paraguay… hát a kínai piac ehhez képest londoni Harrods áruház, de tényleg. A hiedelmek ellenére megjegyezném, hogy itt nem csak hamis dolgokat lehet venni, hanem a shopping centerekben, amik teljesen kultúráltak, megtalálhatók az eredeti dolgok: CSAK EREDETI DOLGOK. Tehát parfümök, elektronikai dolgok, italok, ruhák stb. Kint az utcán pedig Gucci óra 15 reálért természetesen hamisított…J

Délután 5-kor indult vissza a buszunk, ismét egy kis sorban állás, de nem volt annyira vészes.

Aznap este a Bella Itália Hotelben volt lefoglalva a vacsoránk, olasz vacsora néven. Isteni volt…

Bella Itália - Jantar italiano

Paraguay...............

Szombaton ismét jó idő volt, tehát lehetőség adódott végre, hogy elmehessünk az ITAIPU vízi erőműhöz, ami sokáig a világ legnagyobbja volt, de nem sokkal ezelőtt Kína ebben is világelső. Évekkel ezelőtt még ingyen, egyedül, autóval lehetett látogatni, mára már ebből is turisztikai látványosságot csináltak, belépővel, külön turistabuszokkal stb. De le a kalappal, teljesen Nyugat-Európa szintű. Ide csak apával mentem, mert anya nem érezte l magát, a hotelben maradt, meg ő már amúgy is látta egyszer. Emeletes busszal mentünk, de előtte egy előadóban megnéztünk egy kisfilmet az egész erőmű keletkezéséről. A kísérő hölgyemén feltette a kérdést, hogy ki beszél itt angolul, kinek kell hogy elmondja angolul is a dolgokat. Én egyedül feltettem a kezem, de jobban tettem volna, ha nem, mert a spanyolját jobban megértettem, min az angolját…de mindegy is, próbálkozott na…J Tényleg hatalmas ez az erőmű, érdekes. Annyit érdemes róla tudni, hogy Paraguay és Brazília kezében van közösen, 50-50 %, de mivel Paraguay kicsi ország, ezért az áram egy részét eladja Brazíliának. Ez a business emberek…

Az erőmű messziről - ITAIPU

A fel NEM használt víz

Vacsora a hajón

Asztal-társaságunk

Délután felvettük anyát, majd irány Argentína…itt valóban volt határ, útlevelet oda is adtam gyorsan, hogy kérem egy pecsétet de hama’… hát Argentína valóban rendezettebb és kultúráltabb volt, mint Paraguay. Ide inkább mindenki italért jön, főleg borért, az argentín borok híresek. Apáék be is vásároltak. Másik dolgok, ami, híres, jó és olcsó: azok a bőrkabátok. Anya vett is magának egy dzsekit. Majd elmentünk a Hármashatár emlékműhöz, mivel ugye itt is van… innen sokkal szebb volt a kilátás, mint a brazil oldalról.

Argentína <3...imádtam

Ja és itt is ugyanaz a helyzet, mint anno Szlovákiában, hogy sokkal olcsóbb a benzin (50 ft-al), ezért mindenki Argentínába jár tankolni.

Visszaértünk a hotelbe, majd gyors készülés és irány a Katamaram hajó, ahol az utazási iroda vacsorát szervezett a klienseinek. Busszal mentünk, mindenki közösen. Valóban hideg volt a vízen, de egyszerűen nem értik meg a brazilok, hogy igen, nekem is hideg ez, de én nem úgy érzem, mint ők. Én egy pulcsiban, blézerben, balettcipőben elvoltam, ők pedig télikabátban, sálban és csizmában… amúgy meg bent a hajóban, ahol a vacsora volt ott kellemes meleg volt, mindenki nekivetkőzött. Az asztalok 5 fősek voltak, tehát társulni kellett. Mi egy fiatal házaspár mellett találtunk helyett, 27-30 év körül lehettek, a srác a DELL-nél dolgozik, mint informatikus, a csaj pedig jogász, Sao Pauloban. Nagyon aranyosak voltak.

Vasárnap reggel kelés, pakolás, reggeli, majd kicsekkolás, és indulás haza…8 órás t szintén…

Összefoglalva egy mondatba: nagyon szuper volt ez a hétvége!

Az összes képet megnézhetitek itt: picasaweb.google.com/noravarga1991

(itt egy kicsit keverednek a képek mappánként, ezért bocs)

Csók

paprikás csirke

Halihó!

Nos, újabb hét telt el, egyre gyorsabban…

Igazából a héten nem történt semmi, iskolába nem sokat jártam, mivel még mindig fájt a torkom. Meg hát nem is vonz annyira, de azért néha benéztem a normálisabb órákra. Pénteken az ikrek szülinapja volt, 16., nem volt nagy banzáj, csak a nagynéni jött meg a fia, meg a csajoknak 3 barátnője, és ennyi. Volt sós kaja, meg csokis-epres torta…nem kell mondanom, hogy nagyon finom volt. Péntek délben ismét ebéd nálunk, de csökkentett létszámban. Délután alvás, ikrekkel Harry Potter nézés. Este 5en (anya, barátja, ikrek és én) étterembe mentünk vacsorázni. Carol egész hétvégén Riberon-ban volt egy egyetem workshop-ján, méghozzá az orvosin. Csak vasárnap este ért haza. Visszatérve szombatra, este Sinaival és Carol osztálytársammal Raizesbe mentünk, más lehetőség nem igen akad itt Dracenaban ugyebár. Nem volt rossz, az este folyamán még pár osztálytársunk csatlakozott hozzánk. Vasárnap nagyszülőknél ebéd, számomra az utolsó, mert a héten már költözök vissza első családomhoz…igen, letelt a 3 hónap ennél a családnál. Hihetetlen, de igaz. Délután alvás, csajoknak tanulás, rossz idő lévén nekem Harry Potter, egyéb film hiánya miatt. Egész este szakadt az eső, hideg volt, itt az ősz. Csak a levelek nem hullanak…J

Hétfő…iskola… 6:40-kor csörgött az órám, kinyomtam, kinyitottam a szemem, majd mondtam…én ma csak később megyek… így is tettem, csak az utolsó 3 órára mentem be, ami egy nyelvtan és 2 matek lett volna…lett volna…leraktam könyveimet a terembe, mentem ki szünetre, Sinai fut felém: Nóra, végeztem mára, vegyünk ki filmet és nézzük a te házadban… Mondom csak most érkeztem. De semmi baj. Mehetünk. J

Hétfő estére pedig beígértem egy kis paprikás csirkét a családomnak, mert nemsokára költözöm. Hogy én mire vállalkoztam… de amikor a végén megkóstoltam…felsikítottam: ugyanolyan íze volt mint az otthoninak…És mivel a paprikás csirke nem igazi nokedli azaz csusza nélkül, nekiálltam. Nagylyukú sajtreszelő volt, de nem ment át rajta a tészta. Na ilyenkor pedig bevetettem Sinait, aki eddig csak a hangulatról gondoskodott, hogy fogjon két kávékanalat és szaggassa bele a vízbe. Szóval a csusza is meglett. És hogy fogyjon a zacskós krumplipürém, csináltam azt is hozzá. Amúgy megjegyezném, hogy ez a specialitásom: a zacskós cucc, só, margarin, tej, olivaolaj, mexikói erőspaprika by Sinai és reszelt sajt. Egyik este csináltam a csajoknak a vacsorához, jobban ették, mint a cukrot. Nos a tapasztalat: Sinainak nagyon ízlett, rájárt még ott a főzés közben is. J Családnak is ízlett, többször is vettek belőle. Anya nálam kicsapta a biztosítékot amikor rákérdezett: „Nóra, megmelegítetted a RIZST????” Hát mondom ehhez rizs….hmmm…furcsa…de ha akarod, EDD! Hogy ezek a brazilok nem tudnak egy vacsorát kibírni a rizsük nélkül. Még jó hogy nem csapott bele egy merőkanál babot a paprikás csirkémbe….

De nagyon büszke vagyok magamra, mert életemben nem főztem, nem hogy paprikás csirkét!!!!

Majd a képek beszélnek…

Csók mindenkinek!

Ez még a konferenciáról hazafelé menet...kórház előtt várakozás Timre :)

Szombat Raizes: Sinai, Carol

Ikrek (Jaqueline és Jessica) sweet 16.

És hát a két kutya.... (Nino és Nina)

Ismét az újságban, még a konferenciáról (ez az átka, ha egy Rotarys újságíró...mindig benne leszel az újságban)

Sinai és a csusza-szaggatás :)

Család

És hát a remekmű....

Sziasztok!

Ezen a hétvégén Aguas do Sao Pedro-ban voltam, Rotary District Konferencián. Egész pontosan mi cserediákok csak péntek-szombatra voltunk hivatalosak. Péntek reggel indultunk busszal, mindenki együtt. A busz 6-kor indult reggel Pres.Prudente-ből, mi Maríliában csatlakoztunk 10:30-kor, odáig mi egy kis külön busszal mentünk. Bauru-ban megálltunk ebédelni, és felvettük az ottani cserediákokat is. Délután 4-kor értünk oda a kis városkába, elfoglaltuk a nem éppen 5 csillagos szállodánkat, majd azt mondták: mára semmi program, 7-kor lent a recepción találkozunk, majd együtt vacsorázunk. Én azt hittem, hogy már akkor este lesz valami közös programunk a Rotarysokkal, de hát nem így lett. Így este éltük cserediákéletünket-még így utoljára közösen. Én egy kellemes kis megfázásban és torokfájásban küszködtem, szóval kellemes volt, főleg abban a hotelben. De hát mindegy, kibírtam. Este nagyon elvoltunk, éjfél körül mentünk egy tottóval, körbe a városban, ami érintette a Rotarysok, 5 csillagos hoteljét…erről majd később.

Másnap reggel fél 10-ig lehetett reggelizni, tehát mindenki 9-re le is érkezett, majd kitűző, névjegykártya, blézer, zászlópakolás és irány gyalog a Hotel Grande-ba. Nagyon szép idő volt így az esős éjszaka után, szabályosan ránk főtt a blézer. Megérkeztünk a hotelbe: először is… a bejárati kapu után egy naaaagy zöld terület következett, amiből én a golfpályára következtettem. És valóban az is volt. Majd megérkeztünk a hotelbe: hát csodálatos. 5 csillagos welness hotel, szerintem nem kell továbbragoznom. Majd a konferencia termek részlegére mentünk, ott kaptunk egy termet, ahol mindenki felkészült a prezentációnkra. Vagyis: megkaptunk 2 éneket, amit 3szor elpróbáltunk. Országok névsorrendjében kellett felálltunk: Alemanha (Németország), Canada, Dinamarca (Dánia), Estados Unidos Americanos (USA), Franca (Franciaország), Hungria (azaz én és Niki), Mexico Taiwan és végül pár volt, leendő brazil cserediák. Még így álltunk körülbelül 1 órát, mert még tartott bent egy előadás, addig ökörködtünk, meg múzeumtárgyként álltunk ott a kint álló rotarysok számára. J Végre bemehettünk...nagy taps és hurrogatás közepette, fel a színpadra. Mellettem álló francia Martin megkapta a mikrofont és Alonso kérdezett tőle ezt azt. Majd az én kezembe került a mikrofon, mivel Niki nem igen akart beszélni, mondom más magyar híján nem marad más választásom. Alonsinho azt kérdezte, hogy milyen számomra a portugál nyelv, hisz az én anyanyelvem nagyon különböző, hol lakok itt Brazíliában. Erre a Dracena Rotary Club küldöttei a kis brazil zászlókkal a kezükben elkezdtek ott hadonászni meg füttyögetni, köztük mostani fogadóanyukám is. Mondom hello anyu! Mindenki röhögött. Tetszett nekik, hogy nem voltam ott megilletődve 150 vagy több ember előtt. Majd egy mexikói egy amerikai és egy taiwani kezébe került a mikrofon. Majd a mariliai cserediákok táncoltak kettőt, ezután a mi fantasztikus énekünk következett. És ennyivel a mi kis részvételünk véget is ért a konferencián. Én anyával és kísérőjével, azaz az egyik húgommal vonultam vissza a hotelembe. Ők félúton leváltak. Mi gyorsan megebédeltünk a hotelünkben, írtunk egymás zászlójára, kicsekkoltunk, majd 3-kor elindultunk hazafelé. Már amúgy itt elkezdődött a búcsúzkodás, mivel 2 német srác ott maradt vasárnapig. Bauruba értünk, ahol megvacsoráztunk, majd itt is búcsúzkodás… mentünk a busszal 5 percet…megálltunk 20 percre, mivel a busz nem tudta bevenni a kanyart. Jó kis időtöltés volt. Nem mentünk 10 percet sem szerintem, amikor meg kellett állnunk a kórháznál, mivel Tim, az egyik német allergiás lett egy virslire, amit vacsorára evett az étteremben. Ott álltunk még másfél órát. Szóval Mariliába a 8 óra helyett 11-re értünk. Itt pedig a végleges búcsúzás következett, legalább is számunkra, mivel itt mi ismét egy kisbuszra szálltunk páran. Hát nehéz volt…voltak akik bőgtek, voltak akik nem, mert még nem igazán fogták fel, hogy vége…még én sem igazából. Furcsa az, amikor egy ölelésben érzed az egy évet és azt, hogy nagy valószínűséggel sosem fogjátok egymást látni sosem az életben. Bár soha se mond hogy soha ugyebár… éjjel 1-re érkeztünk Adamantina-ba, ahol első apukám várt, onnan pedig kocsival mentünk Dracena-ba: Sinai, Valerie, én és Laura egy német cserediák, aki hétfőig Dracenaban maradt velünk.

Tehát ennyi volt a konferencia. Személy szerint nekem nem tetszett, mert többet buszoztunk, mint amennyit ott voltunk és számunkra tényleg semmi program nem volt, bulizni meg itt is tudunk, nem kell ahhoz fél napot buszozni. De hát mindegy, furcsán hangzik: de ingyen volt, semmit nem kellett fizetnünk, tehát mindegy nekem, hogy hol vagyok. Csak azért én többet vártam.

Szombaton Sinainál aludtam, hisz Laura is ott volt. Vasárnap este Sinai szüleivel Pizzériába mentünk, majd ismét ott aludtam nálunk. Másnap reggel pedig mentünk Laurával a buszpályaudvarra, ismét búcsúzkodás…

Tehát ez történt a hétvégét…

Oh és hát a hétvégén volt 10 hónapja, hogy cserediák vagyok…

Csók!

Egy pár kép csak ízelítőnek, aki nem akarja mind a 150 képet végignézni Picasaweben...

Sajnos nekem nem volt időm képeket csinálni, ezért a tesómtól kértem el.

http://picasaweb.google.com/noravarga1991/RotaryDistrictConference#

Rotary Club Dracena delegáltjai

Aguas sao Sao Pedro

Mi cserediákok messziről a konferencián

A Hotel Grande golfpályája

Épp mondok valamit...

pouco tempo

Sziasztok!

Még egy hét eltelt, megint nagyon gyorsan…

Kedden Rotary gyűlésre kellett mennie az egész famíliának, mert anyáknapi vacsora volt, izgalmas volt nagyon…de hát egy jó Rotary-s cserediák nem panaszkodik, legalább a vacsora finom volt, mind mindig.

Szerda…előre bejelentett Tűzvédelmi próba. Nagyon szuperül, ámbár viccesen oldották meg –amerikai módra, hisz az igazgató azt mondta, onnan vették át. Pontban 9 órakor petárdákkal robbantottak az ablakok alatt naaagy robbanást imitálva, majd sorakozás 2 libasorban (1lány, 1fiú), majd indult a vonatozás…szó szerint…ilyenkor Kiss Ádám jut eszembe, amikor mondta a Stand Up-ban, hogy „1000 kéz lendült a magasba és mondta az egyik: Nyomjad Rózsi. És elkezdtek vonatozni…”. Majd mikor ezt végiggondoltam, a következő pedig az volt, amikor koleszos farsangon a bencések benyomatták a Demjén Rózsi CD-t, bármennyire is tiltakoztunk ellene…. Szóval, elindult a zenevonat, keresztül a folyosón, ahol füstgéppel imitált közegben kellett kijutni az iskola elé- hozzáteszem mindezt vonatozva és komolyan, hisz a TV is vett minket. Gyorsan az iskola elé, persze kint 5 fok volt. Megérkezett a mentőautó, tűzoltó, lezárták az iskolát. Igazgató jött, megkérdezte a töritanárt, akivel óránk volt: „Tanárúr, mindenki itt van?” - „ŐŐŐŐ, igen igazgató úr.” Tehát Bruno is nagyon biztos volt a dolgában. J Majd taps és osztályonként fotó a tűzoltókkal. Mindenki visszabandukolt a terembe, ahol még mindig az illatos füst gomolygott. Kicsit kellemesebb volt, mint az igazi füst… tehát röviden, ilyen egy tűzvédelmi oktatás Brazíliában, amerikai módra.

Csütörtökön Sinai jött át hozzám, mert nagyon izgatott volt, nem tudott mit kezdeni magával, mivel az iskola háromnegyede Sao Pauloba utazott –így ő is- a Hopi Hari nevezetű vidámparkba. Nekem valahogy nem volt nagyon vonzó 10 órát buszozni oda éjjel, majd hullámvasútozni egész nap, majd megint vissza 10 óra busszal éjjel, mindezt 30.000 ft-ért és 15 éven alattiakkal. Inkább éreztem volna magam kistanító néninek, mint diáknak. J Tehát pénteken éppen hogy csak lézengett valaki az iskolában, osztályösszevonások voltak, tehát izgalmas nap volt. Csütörtökön este első családomhoz mentem egy-két dolgot megbeszélni, de csak anya volt otthon. Sokat beszélgettünk, elhoztam az ottmaradt zacskós leveseimet és meleg ruháimat.

Péntek este senki nem ment sehová 11 óráig, mert az utolsó epizódja volt az egyik novellának. Hét mindenesetre vicces volt… J

Szombat reggel kelés Forma-1 időmérőt nézni, majd a nagyszülők és a nagynéni jött ebédre, mint minden szombaton. Délután kinek alvás, kinek filmnézés. Este átmentem Sinahoz, vittem a laptopot, filmet néztünk, majd szüleivel voltunk. Este pedig fél 12-kor hívott, hogy akkor Raizes? Mondom most? Rendben…végül is már a végén vagyunk a dolognak. Jó volt nagyon, végre nem volt dög meleg, kellemes volt. Reggel fél 5-re értünk haza, én 8-kor keltem Forma-1-et nézni. A többiek misére mentek, majd 11-kor jöttek értem, hosz következett a szokásos ebéd a nagyszülőknél.

Hétfő…iskola…nagyon büszke voltam magamra, hisz végigültem 6, azaz 6 teljes tanórát.

Ennyi történt az elmúlt egy hétben… most ezen a hétvégén, egész pontosan péntek, szombaton Rotary District Konferenciánk lesz, Aguas Do Sao Pedro-ban, már mindenki nagyon várja: utolsó alkalom, hogy juntos é a Grande Familia…. Que triste gente…

Csók mindenkinek!

Ismét az újságban: Első képen én az ikrekkel (igen, elírták a nevemet)...második képen pedig anya (bejárónő szerint "madame") és barátja, becenevén Riva

nao foi nada importante

Olá!

Nos otthon lezajlottak az írásbeli érettségik, végre ugyebár mindenkinek örömére…

Az előző héten nem sok minden zajlott. Kedden ismét elmaradt a fenséges nagynéni féle vacsora, mert anyának gyűlése volt, utána pedig vacsora és a mi nevünket is felírta, szóval nem volt mese, menni kellett.

Iskolában a változatosság kedvéért semmi, még unalmasabb, mint amilyen volt, kezdem inkább állatkertben érezni magam, nem pedig óvodában (mint ahogy az előző postokban íram), végzős osztályról meg szó sincs. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak ezek boldogulni majd egy pár hónap múlva, amikor sorba mennek a felvételikre. Na de mindegy is, ez igazán nem az én bajom. Csak ilyenkor még inkább honvágyam van, mert hiányzik az otthoni iskola, az ottani fegyelem, csönd és normális társalgás, nem pedig az üvöltözés és baromkodás (már bocsánat) , napi 6 néha 12 órában…

Végre Sinai visszaköltözött az első családjához, ami 3 utcányira van tőlem, így végre ismét hipp-hopp össze tudunk ruccanni, ha úgy adódik. Pénteken filmet néztünk, majd utána együtt bőgtünk, hogy nemsokára vége, pedig csak most érkeztünk, most kezdtük jobban megismerni egymást stb. Sokak fejében otthon csak az játszódik le, hogy „ de jó neki, kint van Brazíliában, meleg, buli, haverok, fanta helyett kókusz, beach, meg ami csak lehetséges”… de ez nem így van. El sem tudják sokak képzelni, hogy ez az év több mindenről is szól és hogy lehet hogy adódik egy hatalmas buli, de jobb inkább otthon maradni és azokkal lenni, akikkel tényleg szeretnél. Meg egyáltalán, hogy milyen is lesz a hazamenetel. Így a vége felé, (amit mellesleg felfogni lehetetlen) végigfut mindenki agyán, hogy milyen érzés lesz itt hagyni a családokat, barátokat, emlékeket, a már végre megszokott dolgokat és majd visszaszokni az otthoni életbe, ami teljesen más lesz. De majd meglátjuk, addig még sok víz fog lefolyni a Dunán…vagy a Paranán…vagy az Amazonason…J

Péntek este jött egy telefon első apumtól, hogy szombaton lesz az ABD-ben egy anyák napi vacsora és hogy nem szeretnék-e elmenni velük. (mivel itt május második vasárnapján van). Mondom persze, hogy elmegyek, veletek bármikor bárhová. Jó volt újra együtt lenni velük, a vacsora finom volt. De előtte még szombat délelőtt elvittem 2. anyukámnak a virágot. Örült neki, elbeszélgettünk és cserébe kaptam sütit. ;)

Vasárnap délelőtt első anyumnak vittem el a virágot: ott voltam majdnem 2 órát, beszélgettünk, együtt megreggeliztünk stb. Nagyon jól esett neki, mert gondolom rossz lehet neki így Isabella nélkül, apa meg már elment húst sütni a churrascora a nagyszülőkhöz korán.

Ebéd az nálunk volt, ismét nagyszülők, nagynéni. Jó volt, de ez a család ez nekem akkor is hideg marad, ha tetszik, ha nem. Hát igen, nem mindenki lehet Tanganini… J

Puszi mindenkinek!