nőnap

Sziasztok!

Tudom, hogy már nagyon rég jelentkeztem, de igazából semmi sem történt a szokásos iskolába járáson és a hétvégi családlátogatáson kívül.

Egy családi beszélgetést meg szeretnék említeni, ami mai napig nagyon tetszik, vagyis nem találok erre megfelelő szót: inkább csodálkozom, vagy szörnyülködöm rajta. Ana Paola unokatestvérem Sao Paulo-ba ment cursinho-t csinálni, azaz ilyen 0. év szerűt, egyetem előtt. Szülei nem engedték lakásban lakni, hanem beíratták egy katolikus kollégiumba. És itt elkezdődnek keveregni fejemben az emlékek…. Na de visszatérve…. Anyukája és apukáha mesélte, hogy milyen az élet ott, szegénynek még saját magán kívül 2 lánnyal meg kell osztania a szobát, reggelire csak kenyér, vaj, tea, tej, kávé (!) van, ebédre pedig csak egy húsos palacsinta jár, máskor pedig csak 1 tojás… a hűtőben csak 5 liternyi hely van fejenként, de természetesen ugyanennyi hely a fagyasztóban. Ha jól értelmeztem, akkor nem fürdőblokkok, hanem fürdőszobák vannak, és külön hely van nekik a ruhákat mosni és szárítani. Vacsorát nem kapnak, de arra ott van a teljesen felszerelt ipari konyha, ahol természetesen mindent el tudnak készíteni.

És itt eszembe jutott a mi kis Apácza utcai koleszunk…. Nem akartam ott nekik megemlíteni, hogy: nekünk nem hogy 2 lánnyal, hanem 12-vel kell megosztani a szobánkat az első években. Mi nem kapunk kávét, mert az nem jó a fiatal szervezetnek. Mi nemhogy egyet, de egyetlen egy palacsintát nem kapunk ebédre. Vagy pedig az, hogy vacsorára fejenként azt a bizonyos egyketted főtt tojást kapjuk…vagy hogy nekünk négyünknek van egy polc a hűtőben és hogy 30 embernek van egy darab kis mélyhűtője a normálhűtő felső részén. Nekünk függönyös zuhanyzónk van és egy kis centrifuga van csak a mosdók mellett, ahol a kézzel kimosott ruháinkból kicsavarhatjuk a vizet. És legutolsó sorban megemlíteném a kis teakonyhánkat, ahol egy kéthelyes kis villanytűzhely van, egy darab teafőzővel…

ITT KIEMELNÉM, HOGY NEM LEÍROM AZ ÉN KOLESZOMAT, CSAK AHOGY A SZÜLŐK ÉS UNOKATESTVÉREM FEL VOLT HÁBORODVA A SAO PAULO-I HELYZETEN, VALAHOGY NEVETSÉGESNEK TALÁLTAM AZ ENYÉMHEZ KÉPEST…

És akkor a szülők mindezek elmondása után kijelentették: megtanulja, milyen a valódi élet. Nem akartam mondani, hogy én ezeket már 12 évesen megtanultam, nem pedig 18 évesen.

Este pedig mindezekről beszámoltam a fogadócsaládomnak, akiknek leginkább az egyketted tojás tetszett. Másnap, ebédkor, ott állt egy egész tálca tojás a tányérom mellett: anya megszólalt: NÓRA, CSAK FELET KAPHATSZ! Azóta minden étkezésnél összenézünk és mondjuk: csak felet! Szóval vicces volt ez az egész, tetszett nagyon…

Másik dolog: NŐNAP. Vasárnap anyával a Casa dos advogados-ba mentünk (ügyvédek háza), hétfőn pedig a színházba egy ingyenes zenész előadásra, ide a 4. anyukám is csatlakozott (aki nem lesz az anyukám, mert nem megyek hozzájuk, mivel költöznek egy másik városba). Nagyon jó volt. Utána pedig Cachacaria-ba mentünk, ahol már Márcia és Edna várt minket. Ott vacsoráztunk, az étteremtől ajándékot (az étterem logójával ellátott kis törölköző és egy testápoló) is kaptunk, majd éjfélkor haza is mentünk. Aoától pedig mindketten kaptunk virágot.

Amúgy minden rendben, az iskola továbbra is unalmas és az osztálytársak továbbra sem jönnek be annyira, de hát mindegy, 3 hónap és vége…örülök is, meg nem is…jó lenne már hazamenni, de maradni is jó lenni, utazgatni, új helyeket megismerni, a régi barátokkal találkozni.

Időről: bár már lassan kezdődik itt az ősz, még mindig nagyon meleg van és nem nagyon esik az eső. Pedig nagyon jó lenne!