Mindenkinek szép napot!

Míg odahaza december 26. karácsonynak számít, addig itt Brazíliában már nem. E csodálatos, esős napon megrendezésre került – a minden évben hagyományos, a régióban a legnagyobb - Baile de Hawaii, amit egy nagy-nagy party-nak írhatok le. A jegyárak európai szinten voltak, de nagy örömömre a családomnak ez volt az egyik karácsonyi ajándéka számomra. Minden évben mindenki várja nagyon ezt az egy estét, a környékről is jönnek emberkék, amellett, hogy az egész város ott van, a fiataloktól elkezdve az idősebbekig. Az ABD sportklubban volt megrendezve, Hawaii-i díszletekkel, öltözékekkel. Én a tesóimmal mentem, ami annyit jelentett, hogy még mielőtt a baile-n kikötöttünk volna, az egyik barát (Karen) házába mentünk, ahol elkezdődött a ráhangolódás a bulira. Voltunk egy páran, Sinai is, szóval elvoltunk. Mindenki azt hitte, hogy én Carol-ék unokatestvére vagyok, mivel nem ismertek, viszont együtt érkeztem velük. De aztán megtudták, hogy én magyar vagyok, Sinai pedig mexikói, szóval ezek után, csak így volt a fényképezésnél: Hungria, Mexico, lejjebb! J

Majd átmentünk a clubba, ahol rengeteg ember ott volt már, persze rengeteg ismerőssel, osztálytárssal, akiket már a túra kezdete óta nem láttam. Élő zene volt, a brazil szambától elkezdve, a Mamma Mia-n keresztül a Black Eyes Peace-ig (I gotta feeling természetesen). Nagyon elvoltunk, táncoltunk, énekeltünk. Majd olyan hajnal 5 óra felé elkezdett esni az eső, de ez szinte senkit sem érdekelt, mindenki ugyanúgy folytatta a dolgát. Tiszta vizek voltunk, hajunk, ruhánk, mindenünk. Reggel 7-re értünk haza, gyors evés után ágyba is bújtunk, majd délután fél 4-kor fel is keltünk.

Fényképezőt nem vittem, nem mertem és jól is tettem, mert abban az esőben tönkre is ment volna. Így magán a party-n nem készültek képek, csak Karen házában. Így az összes képet felteszem, ami ott készült.

Csók nektek!

Csajok

Mindenki

Ismét mindenki, kicsit más felállásban

Sziasztok!

Eltelt a karácsony is, ami azt jelenti, hogy mindjárt január és a cserediák évem felénél járok.

Karácsonytól nagyon féltem, hogy honvágyam lesz, hát ez így is volt, nem is kicsit. 24-én nagy gombóccal a torkomban, gyomromban keltem fel 5 óra alvás után, megfogalmazódott bennem az a kérdés, ami minden cserediák fejében az egy év alatt: mi a francnak vagyok én itt? De most hogy eltelt, ismét jól vagyok, megy az év tovább…

Első karácsonyi ünnepség 23-án volt, az Olivar bútorgyár karácsonyi összejövetele, majdnem az összes dolgozóval és azok családjaival. Először misére mentünk, amin nem tudom miért, de csak 20-an voltunk maximum. Majd egy közeli rendezvényterembe mentünk, ahol olyan 9 körül el is kezdődött az ünnepség. Először apukáim beszéltek, majd pedig két prezentáció következett, képekkel, beszéddel, kisfilmekkel, szerintem nagyon jó volt. Ha jól emlékszem, akkor 1964-ben alapította második nagypapám, Olivar (innen a név), először még csak kanapék gyártásával kezdődött, majd az ágyak és bútorok (nappali, irodai) készítésével folytatódott. Következő generáció (azaz a mostani) a 2. apukám, 1. apukám pedig az a személy, aki az eladással foglalkozik. Következő generáció fogadóbátyám, Giovanni lesz, ha minden úgy alakul. (így könnyű elkezdeni egy karriert, nem?)

2. montázs pedig egy karácsonyi prezentáció volt, a család és dolgozók fotóival. Személy szerint nekem nagyon tetszett. ;)

Vacsora következett, majd megérkezett a Mikulás, azaz a Papal Noel (itt nem a Jézuska, hanem a Mikulás hozzá az ajándékot, ugyanúgy mint az USA-ban). Majd fagyi és irány haza a tesókkal olyan éjfél körül. Egyik unokatesóm jött át, beszélgettünk így 5-en, aztán ők lementek videojátékozni én valahogy nem éreztem késztetést erre, így inkább odaültem a laptopomhoz és mindenkinek boldog karácsonyt kívántam, lecsekkoltam az elmaradásomat a hírek és egyéb honlapok terén. Fél 4 körül mentem aludni, a többiek 5-kor, másnap Gio 10-ig, Carol 2-ig, Lukas pedig 6-ig (este!) aludt.

24-én mint már mondtam honvággyal küszködtem, így délután Sinai-ztam, bementünk a városba, ajándékokat csomagoltatni, beszélgetni, frappuccinozni egyet. Este 7-kor misére mentünk egy Dracena-n kívüli helyre. Nem tudom elmagyarázni mi is ez valójában, ha lefordítom, akkor a „a jó szamaritánusok helye”. Itt volt a mise, ami teljesen más volt, mint az otthoni éjféli misék. Itt valóban ünnepeltek, vidám dalokat énekeltek, tapsoltak, kiabálták, hogy VIVA, VIVA, VIVA JESUS. Itt valahogy máshogy működik, itt aminek örülni kell, annak örülnek és akkor minden rosszat elfelejtenek, nem úgy mint nálunk. Nagyon meleg volt, ennek is köszönhetően inkább éreztem magam egy nyári vidámvasárnapon, mint szentestén. :D Mise utána apukám szüleihez mentünk, azaz Olivar-ékhoz. Hááát, ahhoz képest, hogy ez a nagyszülői ház, nagyon szép, ízlésesen berendezett, olyan „jól érzi magát benne az ember”- féle. Ott voltak apa testvérei és családjai, nagyszülők és ennyi. Jót vacsoráztunk, fotózkodtunk, ajándékátadás és irány a másik nagyszülőkhöz. Itt már csak beszélgettünk, valahogy éjfél körül nem volt kedvem újra húst enni. 1 óra körül el is jöttünk. Ami meglepő volt nagyon, hogy egyik nagyszülőnél sem volt karácsonyfa. Kerestem, kerestem, nem találtam, majd végül megkérdeztem Carolt, hogy mégis hol keressem a villogó fát. A válasz: sehol, mert nincsen. Csak lestem egy nagyot, de mint kiderült, nem mindenki állít. Meg is értem, kinek van kedve a 40 fokban leporolni a tavaly elrakott műfenyőt, nem igaz??? Mindenki nagyon aranyos volt, most az Olivar családnál valahogy jobban éreztem magam, ott kicsit jobban karácsonyi hangulat volt a szépen megterített asztallal.

Este tesóim bulizni mentek, de én fáradt voltam (5 óra alvás hatása), meg másnap ugye otthoniakkal skype-oltam már kora reggel, és valahogy nem volt kedvem szentestén party-ba menni, arra ott van az újév és a nyári szünet. (meg különböző a baráti társaságunk, valahogy ez is közrejátszik).

25-én pedig Olivar nagyszülők egyik (!) közeli farmjára mentünk. Minden volt ott, egy majdnem teljesen felszerelt ház, medencével, grillező hellyel. Itt töltöttük az egész délutánt, majd az eső vetett véget a mulatozásnak…Ebéd után egy kis szieszta, majd medencében lubickolás. Mindenesetre furcsa volt így karácsonykor, de ez is kell. Kezdem megszeretni ezt a családot, aranyosak a rokonok is.

Rakok fel képeket, nézegessétek, majd lesz több is a család fényképezőjéről.

Jók legyetek!

Csókollak benneteket!

OLIVAR dolgozók

2. apukám beszél éppen

Megjött a Mikuuuu!

Carollal az Olivar-karácsonyon

Ez már Olivar nagyszülőknél karácsonykor az unokatesókkal (hát nem szépek???)

Ez Tanganini nagyszülőknél unokatesóval ismét

2. apukám nővére és családja (lánya Kanadában él, idén nem jött haza karácsonyra)

2. fogadótestvéreim (európai létemre én vagyok a legbarnább, remélem figyelitek)

Dos Santos nagyszülők: Olivar és a nagymama

Ez pedig a farmon a fürdőzőkkel

Akkor itt most ki is a gyerek??!! :)

Farmon a háznál

Carollal

karácsony

Karácsonyi ajándék ötleteim: az ellenségednek megbocsátás, az ellenfelednek türelem, a barátodnak szeretet, a partnerednek szívesség, mindenkinek jóindulat, minden gyermeknek egy jó példa, magadnak tisztelet.
	Oren Arnold MINDENKINEK BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK! A TÚRÁRÓL KÉSZÜLT ÖSSZES KÉPEM ITT MEGTEKINTHETŐ: picasaweb.google.hu/noravarga1991

Grande Viagem

Mindenkinek szép napot!

Igen, eltelt a 22 nap, ami annyit jelent, hogy vége a Grande Viagem-nek, azaz a nagy Amazonia és Nordeste (Észak-keleti tengerpart) túrának. 22 fantasztikus nap, 31 fantasztikus cserediák és egy fantasztikus kísérő, Alonso személyében.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem a beszámolót, ennyi élményt, tapasztalatot nehéz megosztani írásban. Előre szólok, nagy bögre forró teát vagy kakaót a kézbe, mielőtt olvassátok.

1.nap, nov.27.: Reggel 10-kor indult a buszunk Junqueironapolisból, ahol elsőre csak hárman szálltunk fel (Sinai, Valerie és én), majd később Adamantina-ban egy német és egy taiwani cserediák, majd Osvaldo Cruz-ban a cserediákok Pres.Prudente-ből és környékéről, majd Marília és legvégül Bauru következett, Alonso-val együtt. Így összesen 30 cserediák. Alonso és 2 buszsofőr. Bauru-ban akadt egy kis bonyodalom, mert az egyik német lány nem érkezett meg időben, így várni kellett rá, ami veszélyes mutatvány volt a repülőgépünk indulása miatt. Majd végül 10 órás buszút után megérkeztünk Campinasba, ahol 40 percünk volt mindenre. Összeszedelődzködni, becsekkolni, pihenni egy kicsit, majd felszállni a repülőgépre. Bár a buszon tudtunk aludni egy kicsit (érdemes lett volna megnézni, hogy hogyan), a 3 és fél órás repülőutat is végigaludtuk. Egy kis kitérő: az előttem ülő fickó kinyitotta a laptopját és a háttérkép egy fegyver volt. Hát egy kis időre megállt bennünk az ütő, meg tele lett a gatya is, de miután leszálltunk és nem lett semmi baj, azután megnyugodtunk. :D

Ahogy írtam, éjfél körül megérkeztünk Manaus-ba, Amazonia állam fővárosába. A bejáratnál egy különbusz várt minket 2 kísérővel. Ahogy kiléptünk az ajtón, megcsapott minket a pára, azaz igazi nyomasztó pára, amit még elképzelni sem tudtam volna előtte. Majd végre megérkeztünk a hotelbe, ahol az első két éjszakát töltöttük: le a kalappal, nagyon szép hotel volt, kitűnő kiszolgálással, szobákkal, reggelivel, medencével.

2. nap, nov.28.-városnézés Manaus-ban: Manausról annyit, hogy amint már említettem, Amazonia állam fővárosa, koszos, büdös, rengeteg szegénynegyeddel és emberekkel. Első utunk egy rezervátumba vezetett, ahol megismerkedhettünk az amazoniai növényekkel, állatokkal. Ezután busszal keresztülszeltük az egyik szegénynegyedet és egy „mindenes” piacon kötöttünk ki: hal, gyümölcs, hús, kenyér… életem egyik legundorítóbb és büdösebb élménye volt, de ilyen is kell, látni kell, hogy élnek és dolgoznak így is emberek. A piacot elhagyva egy kicsit kultúráltabb helyre mentünk, Manaus egyik leghíresebb helyére, a színházba. Szép volt kívülről, belülről egyaránt, legalább kicsit elfelejtette a piacot szerzett élményeket. Ismét egy kis kitérő: sétálgatok fel alá a színház várótermében, amikor magyar hangokra lettem figyelmes- és ez pedig nem a Niki volt…igen, egy magyar házaspárral futottam össze. Nem tudom igazán, hogy ennyire elszoktam-e már a magyar emberektől vagy ők valóban a zárkózottabb és bunkók csoportjába tartoztak, mindenesetre kicsit letörve gondoltam a mi kis hazánkra ezután. Este lubickolás a szálloda medencéjében, majd később pedig mozizás a hotellel összeépített shopping centerrel. („ONE MORE CARD”)

Színház Manausban

3.nap, nov.29.-Pres.Figueiredo

Ez a nap egy kis túrát tartogatott a számunkra, de valóban megérte, mert egy vízesésnél kötöttünk ki, ahol meg is csobbanhattunk. Ebéd után pedig egy barlangot látogattunk meg, ahol teljes sötétségben, térdig érő vízben mászkáltunk, mezítláb, kézen fogva, sikítozva. J

Vízesésnél

4-6. nap, nov.30., dec.1.-2. – Esőerdő, Amazonia

Végre elérkeztek azok a napok, amiket szerintem mindenki a legjobban várt. Reggeli után kicsekkolás a hotelből, majd a hotelban találkozás ismét egy magyarral. A fickó rendes volt, elbeszélgettünk vele, sőt még a többi cserediákkal is beszélgetett. Itt már megnyugodtam, hogy azért még vannak rendes emberek odahaza, csak elsőre sikerült a rosszabbik fajtát kifognom. Busszal mentünk a kikötőbe, ahol már várt minket a házunk, hotelünk, élőhelyünk, azaz a hajónk. „Becsekkolás” után megismerkedtünk a kapitánnyal, személyzettel, majd irány a Rio Negro-n felfelé, a Negro és a Amazonas folyó találkozásához. Mint nevéből kikövetkeztethető, a Negro folyónak a víze majdnem fekete színű, az Amazonas-nak pedig sárga, a két folyó találkozását pedig az összeöntött csoki és vaníliapudingnak kell elképzelni. (hú, most de meg enném…. :) ) Majd végül visszahajóztunk a Rio Negro-n, „felfelé” tovább, majd kikötöttünk egy helyen körülnézni, vásárolgatni az indiánok „boltjaiban”. A vásárolgatás után ebéd következett a hajón, majd szieszta az újonnan kialakított közös koedukált hálószobánkban…függőágyakon. Este pedig kikötöttünk éjjeli parkolóhelyünkön. Vacsora után lementünk a szigetre, beszélgettünk, megpróbáltunk nem megszegni a 4D-t, együtt néztük a naplementét és a holdfelkeltét. Sinaival és Nikivel egyedül maradtunk egy másik helyen, feküdtünk a homokban, nem messze a folyótól, majd egyszer csak furcsa hangokat hallottunk, így amilyen gyorsan lehetett, futottunk az éjszakai csapat másik feléhez. Másnap pedig kiscsónakokkal irány az esőerdő. Először egy kis faluban kötöttünk ki (szó szerint). Hát nem volt semmi látni, hogy így is élnek emberek a földön, a semmi közepén. De még iskolájuk is volt, igaz egy tanteremmel, de még egyenruhájuk és könyvtáruk is volt. Majd további séta be az esőerdőbe. Hát gyerekek, a bakonyi és egyéb hegyes, dombos kirándulások semmik ehhez a túrához képest. 40 fokban, párában, sűrű növényzet között, a biztonság kedvéért hosszúnadrágban…a szó szoros értelmében folyott rólunk a víz. Délután horgászni mentünk… a mi hajónkon egyedül én fogtam egy kicsike kis halacskát, amit később feláldoztunk csalinak… Este aligátorvadászatra mentünk ismét a kiscsónakokkal. A mi hajónk sikerrel járt és elfogtunk egy kis állatkát (amit persze a fotózkodás után visszadobtunk). Utunk során pedig társaságunk is akadt a repülő halak társaságában, akik sorban ugráltak be a csónakunkba. Ez akkor ott a szurok sötétben, az Amazónia kellős közepén nem volt vicces, de most így visszagondolva…:D

Utolsó esténken churrasco-val búcsúztunk az Amazóniától. Én aznap éjjel nagyon nem volt jól, sorra mindenki elkapott egy nyavalyát, hányás kiséretében. Engem sem sikerült elkerülnie, így azt az éjszakát sikerült éberen töltenem a parton, mivel a hajó billegését nem bírtam, hiába volt kikötve. A másnapot is a függőágyikómban töltöttem, a többiek meg úszkáltak a folyóban, pihengettek. Este pedig visszahajóztunk Manaus-ba, ahol még várnunk kellett, mivel csak később indult a repülőnk Fortaleza-ba.

Rio Negro és Rio Amazonas találkozása

Indiánok

Halpiac Manaus-ban

Szállásunk az Amazonas-ban

Valahol az esőerdő kellős közepén

7-8.nap, dec.3-4.- Fortaleza

Első napunk Fortaleza-ban városnézéssel és strandolással telt, miután egyetlen egy szobát elfoglalhattunk a szállodában és ahol 30-an lefürödtünk kb. egy óra alatt. A városnézés egy templomlátogatással, híd nézéssel és piacozással hamar be is fejeződött, majd irány az óceánpart, végre. Imádtam, szép volt, jó volt, meleg volt, sós volt.

Második napunkon az utunk a Beach Park-ba vezetett, az óceán partján. Teljesen európai színvonal, ez az árakon is meglátszott. Ezt egy nagy nagy vízi élményparknak kell elképzelni, rengeteg turistával. Mindenki nagyon jól érezte magát, bár itt is még csökkentett üzemmódban működtem, de szerencsémre nem voltam egyedül, mindenki sorra kapta el nyavalyát. Estére mindenki kellemesen elfáradt, vacsoránk egy másik közeli puccos hotelben volt.

Beach Park

Beach-en

9-11. nap, dec.5-7. Cumbuco Beach és Jericoacoara

Fortaleza-ból egy közeli beach-re mentünk, véleményem szerint a legszebbre a környéken, a Cumbuco Beachre. Itt szinte mindenki kihasználta a buggy-k által nyújtott lehetőséget, hogy felfedezzük a homokdűnéket. 4-es csoportokba rendeződve felültünk a kisautókra és eszméletlen sebességgel száguldoztunk a homokon. Nagyon szuper volt. Majd megálltunk egy állomáson, ahol a homokdűnéről lehetett lecsúszni egy tóba, egy soundboard-on. Hát persze, hogy mindenki kipróbálta, nagy élmény volt. Majd a nap hátralevő részét fürdéssel, napozással, masszázzsal és pihenéssel töltöttük. Este pedig 4 óra utazás után megérkeztünk egy kis faluba, ahol buszt kellett cserélnünk, mivel a rendes busz nem tud menni azokon az utakon, amik Jericoacoara-ba vezetnek. Ezt a buszt ajtók és ablakok nélkül kell elképzelni, műanyag székekkel, egy kis lámpával az elején. Ezzel a busszal egy órát kellett volna utaznunk, de elromlott, szóval buszváltás után még egy fél órát döcögtünk a semmi közepén. Végre megérkeztünk Jeri-be, elfoglaltuk a szállást és irány a „belváros”. Nos… Jericoacoara egy aprócska kis falu, rengeteg turistával, programmal, clubbokkal, homokdűnékkel és tengerparttal. Nagyon hangulatos, mindenkinek ez lett a kedvenc helye, egytől egyig. Ezen a hétvégén pont egy Jazz fesztivál volt, nemzetközi együttesekkel, jó volt.

Másnap –vasárnap lévén- szabadnapot kaptunk, azt csinálhattunk, amit akartunk. Így rengeteget strandoltunk, napoztunk, pihentünk. Este felmásztunk a homokdűnére naplementét nézni, éjjel pedig indulás az éjszakai életbe, hajnal 6-ig. Másnap pedig csökkentett létszámmal indulás a Pedra Furada, egy szikla, aminek lyuk van a közepén, de amúgy egy hasaló egérre emlékeztet. 30 helyett csak 11-en mentünk…nagyon örülök, hogy ezt nem hagytam ki, mert valóban nagyon szép volt. Aznap este pedig indulás vissza 5 órás buszozással Fortaleza-ba, ahonnan reggel 6-kor indult a repcsink- tehát ismét semmi alvás.

Úton a Pedra Furada felé

Cumbuco Beach

Buggy a másik csapattal

Buggy a németekkel

12-14. nap, dec.3-10. Salvador

Hipp-hopp megérkeztünk Salvador-ba, Brazília egykori fővárosába. A repülőtéren csatlakozott hozzánk egy dán cserediák. Itt elfoglalhattuk a szállásunkat, tehát fürdés és egy kis szusszanás után indultunk a városnézésre. Személy szerint én nagyon szerettem ezt a várost, kicsit európaibb hangulata volt, talán ezért is. Mivel aznap még semmit nem ettünk, így egyből egy önkiszolgáló étteremben kötöttünk ki, majd teli hassal tényleg indulás következett. Megnéztük a városházát, a főteret, a boltokat, a Bahia államra jellemző színes házakat, a piacot, egy ünnepséget. Este felé shopping centerbe mentünk, ott vacsoráztunk, majd moziba akartunk menni, de mindenki fáradt volt, így inkább az alvást választottuk. Másnap pedig egy kis utazás után megérkeztünk egy Salvadorhoz közeli üdülőhelyre, Praia de Forte, ahol megnéztük a Project Tamar-t, ami a teknősöket mutatja be Brazília partjainál. Szép volt, érdekes volt. Ebéd előtt és után minden időnket a beachen töltöttük, mert ez volt az utolsó nap Nordeste-n. És itt történt egy olyan véletlen egybeesés, amire sosem számítottunk volna: találkoztunk egy másik Rotary cserediák csoporttal, akik éppen a Nordeste egy hónapos túrájukat töltötték. Mintha ezer éve ismertük volna egymást, mindenki mindenkinek a nyakában (bár voltak olyanok, akik valóban ismerték egymást, mert egy districtből jöttek otthonról). Magyarok sajnos nem voltak, de volt egy floridai srác Sao Paulo-ból, aki a Danku Lilla osztálytársa és haverja ott Sao Pauloban, tehát közös ismerős már volt. Később pedig egy ausztrál csaj jött oda hozzám, miután megtudta, hogy magyar vagyunk, hogy nem ismerek-e valamilyen Dórát, szőke hajút, magyar, és tavaly előtt volt ugyanabban a városban, ahol most ő van. Én itt a Ráskai Dórira gondoltam, nem tudom, hogy jól gondoltam-e… Majd az egész hátralévő időt együtt töltöttük a beachen, el lehet képzelni, 31+45 nemnormális cserediák, együtt, egy helyen. A visszafelé úton egy szép nagy dugóba keveredtünk, 2 órás késéssel értünk vissza a szállodába. Másnap még gyorsan elmentünk egy piacra emléktárgyakat venni, majd irány Lencois, a 10 órás út…

Salvador

Salvador a cserékkel

Salvador belvárosában

15-18.nap, dec.11-14. Lencois

Mint már írtam, 10 órás utazás után megérkeztünk Lencois-ba, egy kis történelmi városkába, ami már sajnos nem a tengerparton volt. A szállás elfoglalása után bementünk a városba vacsorázni egy páran, meg kicsit körülnézni.

Másnap túrázni mentünk, egy vízeséshez, ahonnan le lehetett csúszni. Nos hát persze, hogy én is kipróbáltam, nem sok sikerrel… sikerült bevágnom úgy a könyökömet, hogy egy fél tenyérnyi kék-zöld-lila-sárga folt van rajta, még most is. De amúgy jó volt, jó hűs volt a víz.

Aznap délután és másnap ismét nem voltam jól, tehát a 2. napi túrát kihagytam, de azt mondták, hogy semmit sem vesztettem, fákon és hegyeken kívül semmit nem láttak, az előző nap sokkal jobb volt. Este bulizni mentünk a városba, hát itt is rengeteg turista: amerikai, argentín, mexikói, európai…3. nap már teljes erővel mentem a többiekkel az utolsó túrára, ahol ismét egy vízeséshez mentünk. Ott a csapat fele befizetett egy úgynevezett „repülőrókára”, ami annyit jelent, hogy 6000 ft-ért belecsúszhattál 2x a vízbe. Én ezt kihagytam, számomra nem érte meg, de sokan így voltak ezzel. Helyette úszkáltunk a vízesésnél, tényleg jó volt. Majd közösen ebédeltünk egy jót és irány vissza Lencoisba. Este egy kis bulit csaptunk a szálláshelyen, jó volt, mindenki élvezte. Azzal a jelmondattal maradtunk fent az éjjel: ne aludj, holnap 18 órád lesz aludni a buszban.

Másnap pedig reggeli után kicsekkolás a hotelből, majd mindenki pizsamában felszállt a buszra és kezdetét vette a 18 órás buszút Brazília fővárosába, Brazíliavárosba.

Lencois hegyeinél

19.nap-dec.15. Brazíliaváros

Másnap reggel 6-kor meg is érkeztünk, de még kaptunk egy 3 órát, hogy aludhassunk a buszban. Reggeli és ruhacsere után indulás a belvárosba. Először egy katedrálishoz mentünk, amit nem tudtunk belülről megnézni, mert zárva volt. Gyorsan tovább is indultunk a miniszterelnök házához, a brazil „fehérházhoz”. Természetesen ezt is csak messziről nézhettük meg. Utolsó városnézési állomásunk a Nemzeti Kongresszus épülete, azaz Parlament volt. Amikor ezt meghallottunk, Niki és én hangosan felnevettünk, mert az épületet két egymás mellett lévő panelháznak kell elképzelni. Nos ez a mi Parlamentünkhöz képest kicsit másabb volt. Nem tudott mindenki bemenni, mert tilos a belépés rövidnadrágban. Szerencsémre én aznap pont hosszú farmerben voltam. Idegenvezetővel körbejártuk az épületet belülről, én élveztem a mászkálást ott a sok öltönyös, fontos ember között.

Majd ezután ebédelni és vásárolgatni egy shopping centerbe mentünk, majd este 4 óra utazás után megérkeztünk Rio Quente-be, ahol a szállásunk volt. Visszatérve kicsit Brazíliavárosra… ezt a várost úgy „építették” meg fővárosnak, ami nagyon látszik rajta… semmi történelmi hely nincsen, mindenhol csak ronda betontömböket látni. Úgy lehet elképzelni, mint Pozsonyt, a sok-sok panelházával.

Nemzeti Kongresszus épülete

A miniszter rezidenciájának bejáratánál

20.nap, dec.16.-Rio Quente

Rio Quente egy dologról híres- a termáljáról. Egyetlen egy létesítmény található itt, amiért turisták százai látogatják ezt a kis falut, ez pedig a Hot Park nevezetű vízi élményparkja. Hatalmas hely, tele csúszdákkal, beach-el és további medencékkel. Nem mentünk sokan, mert a túra végére szinte a csapat felének elfogyott a pénze, de szerintem megérte, szép volt. Hasonlított a Beach Park-ra, de ez kicsit nyugodtabb volt. Vacsoránk közösen volt a hotelben, merem állítani, hogy ez volt az egyik legjobb vacsora a túra alatt. Este pedig-utolsó hotelben töltött este lévén- buli volt az egyik szobában.

Hot Park

21. nap, dec.17.- Caldas Novas

Kicsekkolás után egy fél órás utazás után megérkeztünk Caldas Novas-ba, egy nagyobb városba. Először egy csokoládé boltot látogattunk meg, ahol szépen mindenki bevásárolt magának és családjának karácsonyra. Majd shopping center-be mentünk ismét, ahol rengeteg időt kaptunk…de minek, nem értem, semmi nem volt ott. Legvégül egy Japán kertbe mentünk, szép volt, gondozott volt. Belegondoltam, hogyha Japánba mehettem volna, ilyen környezeten élhettem volna egy évig…

Este 7-re visszaértünk Rio Quente-be a hotelbe, ahonnan már igen, kicsekkoltunk, de Alonso ott rendelt nekünk vacsorát. Ismét fantasztikus volt…

Japánkert

Japánkertben Alonso-val

Majd este fél 10 körül el is indultunk hazafelé…mindenki pizsamában, fáradtan, szomorúan szállt fel a buszra. Mindenki csak rázta a fejét, hogy nem hiszi el, hogy ilyen gyorsan eltelt ez a 3 hét. Reggel 6-ra megérkeztünk Maríliába, ahol a társaság fele leszállt, Alonso-val együtt. Búcsúzkodás, sírás, majd indulás tovább. 8-ra Osvaldo Cruz-ba értünk, ahol leszállt a csoport másik nagy része, aki Pres. Prudente-ben és környékén lakik. Itt is búcsú, sírás, de itt erősebben, mert az ausztrál cserediákunkat most láttuk utoljára- januárban megy haza.

Majd 5-en indultunk tovább Adamantina-ba, azután pedig már csak 3-an maradtunk, ugyanúgy, ahogy a túra elején indultunk: Sinai, Valerie és én…

Nagyon jól éreztem magam, eddig ez volt a 3 legjobb hetem az eddig eltöltött 5 hónap alatt. Igen…5 hónapja vagyok itt, már csak 7 van vagy 6, attól függ, mit döntök, mikor megyek haza.

SZERETNÉM NAGYON MEGKÖSZÖNNI ANYUNAK ÉS APUNAK, HOGY TÁMOGATTÁK EZT AZ UTAT, HATALMAS, ÉLETRE SZÓLÓ ÉLMÉNY VOLT!!!!! KÖSZÖNÖM!

Szinte minden cserediák írja Facebook-on, hogy semmi nem változott otthon, de mégis minden más, üres minden, mindenki hiányzik mindenkinek. Én is ugyanígy érzek…van valami hiány, ami nem múlik el. Már mindenki alig várja a januári orientációs hétvégét, hogy újra mindenki találkozhasson. Sosem hittem volna, hogy a cserediákok egy ilyen nagy családot alkothatnak. De most már tudom. Nem várom a legutolsó találkozást…

Na de nem kell itt szomorkodni, mindjárt jön a karácsony, egy hét, jó melegben itt, jó hidegben otthon. J Már kezdem megszeretni ezt a forróságot. Érdekes, Brazíliavárosban kicsit hidegebb volt, olyan szeptember közepi, végi magyar idő és már hosszúnadrágot vettem fel és két pólót. Előre félek mi lesz otthon.

Jó sokat írtam, de nem baj, olvassatok csak!

Csókollak benneteket!!!

további képek pedig majd egy megosztón várhatók a napokban.