Olá!

Megérkeztem a híres nevezetes Rio de Janeiro-ból, ahol egy hetet töltöttem rajtam kívül még 14 cserediákkal a Rotary szervezésében. Azt persze nem kell mondanom, hogy nagyon de nagyon jó volt, Rio az mégis Rio…

Febr. 17-én indultunk Dracena-ból Sinaival busszal, egészen Bauru-ig, ahol a találkozó volt. A vége izgalmasra sikeredett, mert a buszunk egy órát késett, így pedig majdnem lekéstük a buszunkat Rio-ba. De végül a gyors futásunknak köszönhetően elértük azt a drága buszt, ami a szállásunk volt aznap éjjelre. Másnap reggel oda is értünk Rio-ba, ahol eső fogadott minket az ígért 40 fok helyett. Így az aznapi városnézés el lett halasztva másnapra. Ezt a napot pihenéssel, strandolással, vásárolgatással töltöttük.

Copacabana-sétány napfényben

Copacabana kicsit esős időben

Egy kicsit a hotelről: Mirasol nevű 4 csillagos hotelben lettünk elszállásolva, 3 perc sétára a Copacabana beach-től és 2 tömbnyire a Copacabana Palace luxushoteltől, amiben a karnevál idején olyan híres személyiségek szálltak meg, mint pl. Madonna, Paris Hilton… A szállodánk sauna-val, medencével és konditeremmel volt ellátva, amit ki is használtunk egy-egy délutánonként. A reggeli persze svédasztalos volt, a pincérek kedvesek. Én egy kétágyas szobában voltam Sinai-val, ami persze szuper volt. Szép szoba, TV-vel, telefonnal, légkondival…

2. nap, péntek: az időjárás végre nekünk kedvezett, bár nem az a nagyon meleg és nem az a nagy napsütés, de mégsem esett, csak néha csepergett egy kicsit. Így a csütörtöki városnézés erre a napra lett halasztva. A szálloda előtt már várt minket a kisbuszunk, amivel először a Pão de Açúcar-hez (magyar nevén: Cukorsüveg-hegy, angol nevén: Sugarloaf) mentünk. Felvonoval vittek fel minket először az egyik hegyre, ahol 20 percünk volt körülnézni, fényképezkedni (nekünk ez 1 órára sikerült). Majd egy másik felvonóval mentünk fel a Cukorsüveg hegy legtetejére, ahol gyönyörű kilátás nyílt egész Rio de Janeiro-ra. Majd az itt eltöltött 2 óra után a következő állomás a Krisztus-szobor volt, a Corcovado-hegyen (Cristo Redentor), ami szerepel a világ 7 csodái között. Ide félig a mi kisbuszunkkal mentünk fel, majd félúton a direkt erre a célra beüzemelt buszokkal vittek fel minket teljesen a szobor lábáig, tehát egy lépést sem kellett nekünk felfelé gyalogolni, mert az utolsó pár méteren is mozgólépcső működött. Ott természetesen a képek elkészítésével és a tájban való gyönyörködéssel telt az idő. (hisz ez magasabban van, mint a Cukorsüveg-hegy, így még magasabbról látható Rio)

Krisztus-szobor

Cukorsüveg-hegy: 1. állomás

3. nap, szombat: Alonso, a Rotary-s kísérőnk (inbound coordinator-unk) azt a tanácsot adta, hogy keljünk fel nagyon korán, legyünk aktívak délig, majd együtt ebédelés után alvás este 5-ig, hogy jobban bírjuk az egész éjszakát. Igen, ez az az este volt, amire már mindenki nagyon várt, és ami miatt talán a leghíresebb Rio de Janeiro: a karnevál. Bár mi nem az „igazi” karnevált láttuk, hanem a Desfile de Campeos, tehát a szambaiskolák championátusát, azaz a legjobb 6 szambaiskola felvonulását. Ez így sokkal jobb volt, mivel mi csak a legjobbakat láttuk. Este 7-re oda is értünk metróval a híres Sambódromo-hoz, ami direkt erre a célra lett építve. Rengeteg ember, rengeteg turista, látogató. Mágneskártyás beléptetőrendszer stb…. Az 5-ös szektorban foglaltunk helyet, vagyis a legjobb helyen. Este 9-kor el is kezdődött az első szambaiskola bemutatója, a 3800 résztvevővel. Minden iskola másfélórát kap a bemutatójára, tehát ezért is tart ez a karnevál olyan sokáig. Eszméletlen érzés volt ott lenni, amit egy évvel ezelőtt még csak ámulva néztünk a TV-ben otthon. Reggel fél 6 felé vége is lett, tehát felvonult a legjobb 6 iskola. Az első helyezett Tijuca megérdemelten nyert, gyönyörű kocsikkal vonult felt, nagyon szuper ötletekkel, trükökkel. A képek majd többet beszélnek… Jól elváradtunk a végére, hisz majdnem az egészet végigtáncoltuk, ugráltuk. Visszaérésünk után gyorsan megreggeliztünk a hotelban, majd irány az ágy. Sokáig nem aludhattunk…

Karnevál

Nemcsak a csajok rázzák :)

Karneválkor

4. nap, vasárnap: mint már említettem, sokáig nem aludhattunk, hisz 2-kor indultunk a Maracaná-stadionba (a világ egyik legnagyobb stadionja), a Vasco da Gama X Botafogo mérkőzére, ami egy döntő meccs volt. Ez a program fakultatív volt, tehát csak a csoport fele tartott velünk. Már odafelé a metroban elkezdődött a hangulat, a szurkolók énekeltek, őrjöngtek, mi meg csak lestünk…

Elfoglaltuk helyünket a „fehér” székeken (független helyek), ami akkor még árnyékos volt, majd végül az egész meccs idején napos… :S Majd végül Botafogo nyert 2:0-ra…. Mi először Vasco szurkolók voltunk, de az első gól után gyorsan átálltunk a Botafogo oldalra, nehogymár vesztesen térjünk haza. J A hazafelé menet izgalmasra sikerült, futnunk kellett, mert egy verekedés kezdődött pont ahol mi sétáltunk, szóval izgalmas volt, Niki el is hagyta az egyik papucsát. Este hárman (Sinai, Niki és én) pizza-zás és filmnézés a szobában, majd pedig alvás, mert mindenki nagyon meg volt zuhanva…

Hajráááá (azt hiszem itt még Vasco :D )

Maracaná

Focis kiscsapatunk

5. nap, hétfő: reggel indultunk Niteroi-ba, Rio melletti városba. Ezt a két várost egy jó hosszú híd köti össze. Én személy szerint nagyon megörültem, hogy átmentünk Niteroi-ba körülnézni, mert így tudtam találkozni Savanya Fannival, az egyik magyar cserediákkal, aki ott él. Sajnos csak kb. 10 percre tudtunk találkozni, de ez is nagyon jó volt. Alonso egy múzeumba szeretett volna minket elvinni, de sajnos az filmezés miatt zárva volt, így a Forte-hoz mentünk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Rio-ra, és ahonnan együtt lehet látni a Cukorsüveg-hegyet és a Krisztus-szobrot. Délután pedig Rio központjában egy városnézés következett, egy kis történelemmel. Nekem nagyon tetszett a belváros, szép kis házak voltak, olyan olaszos hangulatom volt. Délután megzuhanva értünk vissza a hotelbe, ahol gyors öltözés után a Copacabana-ra mentünk a cserediákokkal…Jó volt nagyon. Este pedig a jól megszokott éttermünkbe mentünk, ahol megünnepeltük Sinai születésnapját. Itt meg kell említenem egy kedves kis történetet: egy kínai társaság is minden este ebben az étteremben evett, ugyanígy ezen az estén is, a mellettünk lévő asztalnál. Miután megérkezett Sinai tortája, elénekeltük a boldog születésnapot, megérkezett egy torta a másik asztalhoz is, mivel két kínai emberkének születésnapja volt. Annyira aranyosak voltak, hogy adtak a tortájukból Sinai-nak, meg énekeltek is neki, persze ez annak is köszönhető volt, hogy egy tolmácsra is akadtak a taiwani srác személyében. Az étterem előtt még közös képet is készítettek velünk. Aztán mikor megtudták, hogy ketten Nikivel magyarok vagyunk, elkezdztek kiabálgatni egymásnak, mivel a következő évben Magyarországra mennek. Így elkérték az e-mail címünket, bár nem tudom minek. Eszméletlen aranyosak voltak, pedig aztán kínaiak. Kb. fél óra múlva, amikor a plázson sétálgattunk, magyar hangokra lettem figyelmes. Hát mondom már csak azért is megállítom őket…de kár volt…csak úgy sugárzott belőlük az optimizmus, kedvesség és a magyar társuk iránti szeretet…………. Este pedig szobában összeröffenés Sinai szülinapja alkamlából, talán olyan hajnal 4-kor ágyba is kerültünk.

3 magyar grácia: Fanni, Niki és én

Forte Nikivel (háttérben a Pao de Acucer és a Krisztus szobor)

Rio de Janeiro-City Centre

6. nap, kedd: délelőtt még standolás volt, délben kicsekkolás, majd ebéd és indulás. Elköszöntünk a Copacabana-tól, a hoteltől, majd irány Hard Rock Café Rio de Janeiro. Mindenki pólóért ment, de végül mindenki póló nélkül tért vissza…eszméletlen drága volt. Majd 5 órára a buszpályaudvarra értünk, ami inkább hasonlított egy kisebb repülőtérre. Ott még volt 2 óránk, így megvacsoráztunk, beszélgettünk, majd elindultunk. Én személy szerint nagyon rosszul aludtam a buszon az éjszaka, de hát ez van. Reggel 6-ra értünk Bauruba, ahol mindenki megtalálta magának a csatlakozását. Mindenki elköszönt mindenkitől, ami hát mindig szomorú pillanat. Sinaival elég hosszasan utazgattunk hazafelé, mert nem volt direkt járat: Bauru-Marilia, Marilia-Adamantina, Adamantina-Dracena. Tehát délután négyre, 20 óra buszozás után meg is érkeztünk…

Tailand, Németország, Dánia, Franciaország, Magyarország, Mexikó és USA

Hard Rock Cafe Rio de Janeiro

Összefoglalva: nagyon nagyon jó volt!!!!!!

Mindenkinek nagyon boldog karnevált kívánok így egy kicsit megkésve.

Igen, vége a karneválnak, bár pl. Rio-ban még tart a héten. Mindig is gondoltam, hogy ez egy nagy felhajtással jár itt Brazíliában, de hogy ennyire…Az otthoni farsangi készülőség semmi ehhez képest. Kezdjük ott, hogy ugyanúgy készülnek rá majdnem, mint a karácsonyra vagy egy szülinapra. Majd fojtassuk ott, hogy a legtöbb ember nem dolgozik ekkor. Egy nap pedig senki sem-ez volt kedd. De mivel itt is megjelent már a hosszúhétvége, így szombat-vasárnap-hétfő-kedd=szabadság. Majd azzal befejezném, hogy hétfő-kedd-szerdán még iskola sincsen!!! (Prohi farsang meg 22:00-kor bezár, remélem érzitek az egyensúlyt :D )

Szüleim is ragadtak az alkalmon, és kimozdultunk otthonról. Na mire ezt elmagyarázom… a baráti társaságban van egy házaspár: Edna és Fernando. Edna bátyjának (Orlando, felesége Marina) van egy „nyaraló”-ja 3 órányira Dracena-tól, 50 km-re Rio Preto-tól. Ide kaptunk meghívást Orlandotól. Szóval szombaton, jó kis brazil szokás szerint, a tervezett 11 helyett délután 1 felé el is indultunk. Edna, Fernando és az egyik lányuk barátja s jött velünk-természetesen másik kocsival. Útközben megálltunk egy szupermarketben bevásárolni, ebédelni, majd mentünk tovább. Jó 5-6 óra felé meg is érkeztünk. Ez a „nyaralókerület” egy a 2 folyó találkozásánál található zöldövezetben található, gyönyörű helyen. Még nagyon friss hely, szóval egyenlőre csak 4-5 ház van. De biztos felkapott hely lesz, mert nagyon szuper. Nos…odaértünk…bemutatkozás, üdvözlés, stb. stb. Nagy meglepetésemre nem nagyon kellett bemutatkoznom, mert már mindenki tudta, hogy én ki vagyok, Nóra, cserediák Magyarországról, szóval a hírnevem megelőzött. Jó sokan voltak már ott, többek között inkább idősebbek, de este felé, majd másnap, vasárnap érkeztek a többiek is. Edna két lánya barátostul, unokatestvérek és egyéb rokonok. Volt egy 94 éves néni is, olyan fitt volt, hogy olyan 75 körülre tippeltem csak. A napok pihenéssel, medencézéssel, beszélgetéssel, eszmecserével, sörözéssel, koktélozással telt, esténként ugyanez megspékelve egy kis online karneválnézéssel a TV-ben.

Volt egy házaspár, akiknek volt egy 21 éves fiúk és egy 3 éves kislányuk…először nem tudtam eldönteni, hogy ki az apa és ki a bátyus… hát beszarás volt, ahogy a tesó igazgatta ott a hugicát…

Hétfő este pedig horgászni mentünk. Én csak fotózni, meg nézelődni mentem csak, de a végére már a kezembe nyomtak egy bambuszból készült pecabotot, szal nem volt menekvés. Itt kukacok helyett rákkal horgásznak, hát igen, hol mi van kéznél. Fogtam is két halat, nagyon büszke voltam magamra… J

Egybe foglalva, nagyon nagyon jól telt el ez a karnevál, annak ellenére, hogy nem a szokásos módon, bulizva és iszogatva töltötte az ember, mint a többi cserediák. Néha ilyen is kell…jó helyen, kellemes társaságban és még a pénzem sem fogyott el 5-6000-ft-os belépőkre. J

Holnap pedig irány Rio de Janeiro, a 2. Rotary túra, velem együtt 15 cserediákkal. Can’t wait!!!!!!

Pár képpel szolgálhatok csak.

Majd jövő hét végén pedig jövök a rioi képekkel, persze csak ha nem lopják majd el a fényképezőmet…J

Csók mindenkinek innen a 40 fokból!

Ez még pénteken a suliban-karnevál hangulat

Márcia TROTE-ja péntek délután, amit churrasco követett (képek később)

Életkép a rencsen

Medence és a kilátás

Itt horgásztunk...

Ez az, ami hiányozni fog 4 hónap múlva...

Én és a folyó c. kép következik...:)

Gábor, majd így kell neked is babusgatnod, mikor hazamegyek :D

Sziasztok!

Nyugodjatok meg, élek még, a blogot pedig legtöbbször csak hétvégenként frissítem, mert csak akkor történik valami érdekes. Ez a hétvége pedig ismét eseménydús volt, hisz ismét az elsőszámú Tanganini családnál lakom. J

Péntek este Carol tánccsoportjának volt az előadása, emellett még a kicsiknek is. Fél 9-kor kezdődött és olyan 11 felé lett vége. Hát a kicsik nagyon aranyosak voltak, eszméletlen milyen jelmezeik voltak. 3 korcsoport volt: ahogy megfigyeltem a legkisebbek ilyen alsósok lehettek, a nagyobbak felsősök, a legnagyobbak, Carolék pedig középiskolások. Hát le a kalappal…mintha egy győri előadáson ültem volna: eszméletlen ügyesek voltak, nagyon profik, mind a koreográfia mind a technika terén. Jelmezekről pedig ne is beszéljünk ugyebár…fejlődő ország…

Szombaton délelőtt alvás, ebed után pedig irány Sinai háza, azzal az indokkal, hogy van medence. De inkább nem fürödtünk, mert a medence teljesen a napon voltak, nem akartunk magunknak kellemetlen napszúrást okozni. Helyette filmet néztünk a ventilátor alatt…

Én estére pedig churrasco-ra voltam hivatalos az új osztályomhoz, ismerkedés tervével mentem, mivel ezalatt az egy hét alatt még nem nagyon sikerült beilleszkednem. Sajnos nagyon fiatalok, gyerekesek és ez azért meg is látszik. Nekem volt egy olyan feltételezésem a héten, hogy az osztály nagy része nem tudja, hogy cserediák vagyok, mert nagyon úgy viszonyultak hozzám, mint egy új normális, idegen diákhoz: tehát sehogy. Szóval most szombaton megkérdeztem az egyik csajt, hogy „te, az osztály tudja, hogy én cserediák vagyok?” A válasz: „basszus képzeld nem, ma mondtam nekik, hogy te nem cursinho-t csinálsz, hanem csere vagy…” Szóval jó volt a megérzésem, és ahogy észrevettem már most szombaton máshogy viszonyultak hozzám. A churrasco jó volt, medencével, amibe előszerettel beledobáltak mindenkit-ruhástul. Én azzal mentegetőztem, hogy neee, mert még egy másik churrascora megyek, nem akarok csupa vizesen menni. Igen…mivel a szüleim Edna-ékhoz mentek, a szokásos szombat esti, baráti összeröffenésre. Én pedig már nagyon rég láttam ezt a baráti társaságot és nagyon hiányoztak, mivel valahogy őket jobban szeretem, mint a 2. családom „gazdag vagyok, van több nyaralóm” barátait. (de félreértés ne essék, őket is szerettem) Ott pedig volt 4 fajta pizza, desszertnek pedig 2 féle fagyi és brigadeiro-s pizza, amit még sosem mertem megkóstolni…de rosszul tettem, mert isteni. Fél 2-re értünk haza, hulla fáradtan.

Vasárnap pedig egy másik városba mentünk churrasco-ra, ahol apukám és végülis az összes nagybácsim, nagynénim született. A városka neve Florida Paulista, de előszerettel lehagyják a Paulista-t, így mondják, hogy „Florida-ban születtem…” haha… Volt hús bőven, szokásos vaárnapi családi churrrr, csak másik helyen.

Visszatérve kicsit az iskolára: az első hét eszméletlen gyorsan eltelt, de már kezdem megszokni, hogy ez a 2. félidő már csak úgy repül. Először nagyon oda voltam az osztály miatt, de talán a következő hetekben már jobb lesz. A másik dolog…az igazgató azt mondta anyukámnak, hogy nekem is tanulnom kell, részt kell vennem az órákon, aktívan. Hát mondom azt meg hogyan csináljam, amikor vannak olyan tantárgyak is, amiket még magyarul sem értek meg teljesen, nem hogy portugálul. Nade mindegy, a bioszt, kémiát, földrajzot és fizikát hanyagolom, helyette aktívan tanulom a matekot, törit, irodalomat, angolt. Aztán kész, ennyi, én a többibe nem fogok több energiát befektetni.

Az időről: mondták, hogy a február még melegebb lesz, de hogy ennyire…gyerekek, ilyen meleget még sosem éreztem, talán még az Amazonas-ban sem volt ennyire meleg, csak pára…43 fok, mindenféle szél és szellő nélkül. Jó kis trópusi időjárás, tengerpart és medence nélkül…csak a légkondi és a ventilátor maradt teljes fokozaton, együtt használva - főleg éjjel.

És igeeeen, 10 nap és Rio de Janeiro, Karnevál. ;)

Jók legyetek!

Mindenki együtt

Pinoccio

Chicago - Carol elől ezüstben énekel, táncol

Szintén Carol-ék csoportja

Angyalok

Méhecskék

Bohócok

Churrasco

És egy photoshoppolt churrasco

Sziasztok!

Megnyugodhattok, nem tűntem el, vagyis nem örökre. J Az egész ott kezdődött, hogy a kinti nagymamám húgától meghívást kaptam Sao Pauloba, mivel ő ott lakik a családjával együtt. Egész pontosan Santo Andre-ban, de ott a városok teljesen összenőttek Sao Pauloval, szóval mintha egyik kerületből mennénk át a másikba, úgy kell elképzelni. Keddi napon mentünk busszal, délelőtt 11-kor indultunk és este 9-re értünk oda: vagyis jó hosszú út volt. Még 2 órás kocsikázás után meg is érkeztünk a lakáshoz, ahol pizzát rendeltünk és éjjel 2-ig beszélgettünk. A házaspár (Helena és Salvador) nagyon aranyos volt-mindketten 58 évesek, 4 gyerekük van, akik szintén nagyon aranyosak és segítőkészek. Mindegyikük már házas és gyerekeik is vannak. Az idősebbik lány (Cintia) ott lakott 3 emelettel alattunk, szóval vele napi kapcsolatban voltunk. Neki egy 16 éves fia (Abner) van, aki bencésekhez jár ott Santo Andréban, voltam is az iskolában, erről majd később…A kisebbik lánynak (Cibellie) pedig van egy másféléves kisfia, Francesco, akire Helena vigyázott minden nap, szóval a napomat egy Algopirinnel és a két perzsamacska miatt pedig allergiaelleni gyógyszerrel kezdtem. A férje pedig rasztahajú, tetoválómester, tele tetkókkal, de ennek ellenére ott van a legrendesebb személyek között, akiket megismertem az elmúlt 6 hónap alatt.J Ezenkívül még két fiúk van, Alex a nagyobbik és a kisebbik Leo, aki örökbefogadott. Neki van 2 kisgyereke, Clara és Pedro, Clara-t megismertem, mert ő is ott aludt a nagymamánál pár estét. Na szóval ennyit a családról.

Sokat nem tudtunk csavarogni a kisgyerek miatt napközben, na meg a zuhogó eső is közrejátszott, de a hétvégén aztán meg sem álltunk. Pénteki nap Abner iskolájába mentünk befizetni a tandíjat (ami egy félévre 90.000 ft). Mint már említettem, bencés iskoláról van szó, azonban papok helyett apácák vezetik, amiről még sosem hallottam. Az egyik nővér személyében egy idegenvezetőre akadtam, aki körbe vezetett az iskolában: ott kezdeném, hogy az iskolában kártyás beléptető rendszer van. A termek eszméletlenek, természetesen kis létszámú osztályokban folyik a tanítás. Van: táncterem, énekterem, tornacsarnok, nyelvi labor, multimédiaterem, informatikaterem, színház, orvosi szoba, kosárlabda és kézilabda pálya, a kis óvodásoknak játszótér, eső esetén benti is, természetesen. A tanároknak fedett garázs… azt hiszem nem hagytam ki semmit, de ha mégis, akkor majd a képeken látni fogjátok. Szóval csak lestem, hogy ilyen is van, hirtelen kedvet kaptam a tanuláshoz, de aztán amikor megláttam az irodában a könyvkupacot, el is ment a kedvem tőle nagyon gyorsan.

Szombaton pedig irány maga Sao Paulo… az úgynevezett 25 de Marco piaccal kezdtük, ami nagyon híres, mindenki odamegy. Ezt úgy kell elképzelni, mint a pesti kínai piacot, csak talán kicsit kultúráltabb, és nem hallod azt, hogy kociii, vidzázzz, kociiiii vagy pedig cámlaa, cámla… J Majd a Mercado Municipal-ba mentünk, ami egy gyümölcs, zöldség, hús, hal, sajt, fűszerpiac volt, ugyanolyan mint a pesti nagy vásárcsarnok. Ez már nagyon kultúrált volt, rengeteg turistával. Fényképezőt ide nem vittem, nem volt ajánlatos….elég sok a tolvaj, nem mertem kockáztatni. Ezek után a japán negyedbe mentünk, nevén Liberdade-ba, ahol szinte Japánban éreztem magam: japán éttermek, boltok, kiírások, emberek… ott ebédeltünk, egy japán étteremben, nagyon szuper volt. Majd végül Paulista, a gazdag és üzleti negyed következett, nagy örömömre. Mintha New York-ba vagy valamelyik nagy metropolis utcáján sétáltam volna: kisebb felhőkarcolók, bankok, üzletek, kultúrált, jólöltözött (európai kinézetű) emberek. Egy szóval: nekem nagyon tetszett, mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen a nagy Sao Paulo központja. Este pedig meghívást kaptam a Cibelliehez, a kisebbik lányhoz, vacsorára. A 19. emeleten lakott, legfelül és az erkélyről szinte egész Santo Andrét és a környező városokat, éjjel, kivilágítva. Egészen nagyvárosi feelingem volt, amit Dracena-ban nem igen tapasztaltam eddig. J

Vasárnap pedig sokáig alvás, ebéd pedig közösen a gyerekekkel- jó brazil szokás lévén, össze-vissza. Eszméletlen, hogy ez a család mennyire érdeklődő, szinte be sem állt a szájuk, annyit kérdezgettek Magyarországról, meg a családomról. 3-4 óra körül, pedig úgy látszott, hogy valóra válik az egyik nagy álmom: Interlagos. Az eső ellenére kocsiba ültünk, és egy jó másfél órás autókázás után megérkeztünk az Interlagosi pályához. Természetesen ingyenes belépés, annak ellenére, hogy aznap verseny is volt: 1000 km-es, F3 és klasszik. Mi csak az 1000 km-es-re értünk oda, de az is nagy élmény volt. Elsőnek a bokszutcával szembeni lelátóhoz mentünk, akkor azt hittem, hogy ez a maximum, amit láthatok… Majd Salvador mondta,, hogy menjünk el a bokszutcák háta mögé, hátha beengednek. Hát nem, csak VIP jeggyel, az nekünk pedig nem volt. Az egyik kifelé jövő férfi (jó 60-as) hallotta, hogy be szeretnénk menni, neki pedig volt 3 felesleges jegye, így odaadta nekünk-ingyen. Nagy örömömre ott sétálhattam a bokszok felett, teljes kilátással a híres S kanyarra. Majd lesétáltunk magához a bokszokhoz, ami szintén hatalmas élmény volt, főleg hogy az egész időt a Ferrari bokszában töltöttem. Majd kiderült, hogy akitől a jegyeket kaptuk, az egyik versenyző apja, szóval egyből fotó a pilótával…nagyon kis fontosnak éreztem ott magam. Megvártunk egy-egy kerék és pilótacserét, majd este lévén hazaindultunk. Hatalmas vigyorral az arcomon léptem ki a kapun, mert igen, egy álmom vált valóra ezzel, na és ha még Forma 1 is lett volna………… J

A tervek szerint úgy volt, hogy a nagynénimék hétfőn jönnek értem és megyünk a tengerpartra egy hétre. De sajnos a családban valaki megbetegedett, így „csak” péntek reggel vettek fel és tengerpart helyett egy vízi élményparkba mentünk, Olimpia nevezetű városba, ami Sao Paulo és Dracena között van valahol. Előtte csütörtökön még shopping centerbe mentünk vacsizni és mozizni (Avatar).

Péntek reggel, esőben elindultunk, majd délután 5 óra felé megérkeztünk egy Olimpia melletti városba, Saint Jose de Rio Preto-ba. Nagy város, 400.000 lakossal, nagyon kultúrált, nagy shopping centerrek és gyönyörű emberkékkel. J Ja és nagyon finom mekis fagyival, ami már hiányzott. J

Este 11 felé érkeztünk meg Olimpiába, ami egy Móvárnál kisebb városka, tele turistával. Elfoglaltuk a szállásunkat és Ana Paola-val voltam egy szobában, Claudia és Paulo pedig egy másik szobában a fiúkkal, Thálissal.

Másnap reggeli után pedig irány a park, nevén nevezve: Thermas dos Laranjais. Nevéből kiindulva, meleg termál vízről van szó, ami előnyösebb mint pl. a sima klóros hideg víz, példának okáért Beach Park, Fortaleza. Csak egy kis pénzügy: egy felnőtt belépő 5000 ft, ennek a fele pedig a diákjegy. Ennek fejében pedig minden korlátlanul használható odabent, a 10 féle csúzsától kezdve, a gyerek játszókán át, a tenger sós vízét és hatását szimuláló medencén keresztül mindent. És az őrzött parkoló is benne van ebben az árban természetesen. A képeken láthatjátok majd, hogy mennyire jó hely volt. Sajnos az időnk nem a legjobb volt, néha egy kis esővel, de délutánra kicsit kisütött a nap. Medencéből kilépve a brazilokat rázta a hideg, vacogtak, nekem ez az idő olyan kis balatonos hangulatra emlékeztetett, tehát én elvoltam vele.

Szombat éjjel 2 felé értünk haza, náluk aludtam, hogy ne kelljen egyik családomat sem felkelteni. Másnap pedig nagyszülőkhöz mentünk, ismét szülinapot ünnepelni. Ebben a családban minden hétvégére esik egy, szóval a tortaevés már egészen természetes a szervezetemnek így minden hétvégén.

Jelenleg az első családomnál lakok most ismét, kis nyugalomra vágytam, szóval nem igen akartam visszamenni a 2. családomhoz. Majd valamikor váltok is, megyek a harmadik családomhoz, de lehet csak a karnevál után, majd meglátjuk.

És igen, február végén nem csak a karneváli időszak, hanem az iskola is kezdődik. Ma voltam először, új teremben, új osztálytársakkal, új mindennel. Úgy fejezném ki magam, hogy szörnyű: az egyik az, hogy 16-17 évesekkel vagyok együtt, nagyon széthúzó az egész osztály, nem foglalkoznak az újakkal, pár szóval: nagyon de nagyon hiányzik a tavalyi osztályom. De majd csak alakul valahogy, majd akkor sűrűbben látogatom a könyvtárat. Sajnos ebben az évben nagyon kevesen csinálnak úgynevezett Cursinho-t, 13. évet, a tavalyi osztályomból csak egy ember. De nem baj, vele legalább elvagyok, ő is nagyon le van törve, mert hát mi a jóhoz szoktunk… J

Remélem otthon minden rendben, jó sok képpel jövök most, hisz sok minden történt. Az összes képek feltöltöttem ide: picasaweb.google.com/noravarga1991

Jók legyetek, csók midnenkinek!

Interlagos Autodrom

Renato Marlia

Ferrari boksz (L)

A híres S kanyar kezdete, természetesen mögöttem egy Ferrari-val

Boksz-utca felett

Banco Real épülete Paulista-n

Liberdade-Japán negyed

Paulista- Rua Brigadeiro

Egy osztályterem a bencés iskolában

Színház

Kápolna

Thermas Dos Laranjais - már hazafelé menet

Nem rossz...

Egyik kedvenc képem

Ana Paola-val