Esküvő

Sziasztok!

Remélem mindenki jól van otthon és készülődik a karácsonyra. Itt már szinte minden készen áll, karácsonyfa már háromszor újra lett díszítve, lépcsőkorláton is lógnak már a díszek, már a tányéralátét is szarvasos és a konyharuha is mikulásos.

Most egy hosszabb beszámolót fogtok kapni, mert csütörtöktől kezdve minden nap történt valami nagyobb dolog, esemény, szóval lesz mit olvasnotok esténként a Barátok közt után. J

Csütörtök: a Rotary Club Imperial (a másik Rotary Dracena-ban) vendégül látta a Governadort, akiről már egyszer írtam. Mivel Sinai ennél a klubnál cserediák, így meghívást kapott a counsellor-jétől, hogy menjen el a gyűlésre. Nem akart egyedül menni és végigülni 2-3 óra beszédet, így elhívott engem, hogy menjek vele. Hát így is volt. Erről többet nem írnék, vacsora finom volt, mindenki aranyos volt, de akkor is az én Rotary Clubom mellé tenném le a voksomat.

Péntek: este jött a telefonhívás Sinaitól: Nóra, nem akarsz nekünk csinálni egy kis magyar palacsintát? De mondom, csinálhatok, úgyis édesség ehetnékem volt. Ott volt Sinai és a 3 csaj, és még áthívták 3 barátnőjüket. Kicsit öregnek éreztem magam, mert 15 évesek voltak. De hát mindegy, a palacsinta jól sikerült. Bááár, nem volt nagy sütő, így ilyen 13-15 cm-es átmérőjű valamivel sütöttem. De a lényeg, hogy jó lett. A többiek meg brigadeirot főztek tölteléknek, a fagyasztóban pedig volt csokifagyi. Nagyon finom lett, már hiányzott….

Szombat: délig alvás, délután napozás, megmártózás a medencében. Este pedig esküvőre mentem, az első apukám barátjának a fia házasodott egész pontosan. Kíváncsi voltam nagyon, hogy mennyiben különbözik a magyar esküvőktől. Nos… polgári esküvő nincs, vagyis van, de csak papírmunka és délelőtt. Semmi csini ruha, vendégek, sem semmi. Este 8-kor kezdődött a templomi esküvő, kb. egy órás volt. Vártam a szokásos bevonuló zenét, de ahelyett Oroszlánkirály, Operaház fantomja és egyéb számok voltak. Mivel angolul voltak, így értettem és valóban teljesen odapasszoltak. Tetszett. ;) Először a vőlegény vonult be az anyukájával, majd a testvérek, nagynénik, nagybácsik (akik mind ott álltak az oltárnál), majd végül a menyasszony az apukájával. A szertartásból sokat nem értettem, de hasonlónak tűnt, mint otthon. Volt az igen vagy nem, kitartasz-e vagy nem, szereted-e örökre vagy sem rész, gyűrű, csók, áldás, majd a szülők, testvérek gratulációja az oltárnál. Majd a kivonulás ugyanabban a felállásban, mint az elején, csak annyi különbséggel, hogy az újdonsült pár már együtt, a legvégén. És még mielőtt kiléptek volna a templomkapun, leszórták őket rózsaszirommal. Itt nincs az, hogy gratuláció és integetés, hanem mindenki gyorsan be a kocsiba és irány a party. Itt nem éttermekben szokás megrendezni a „lagzit”, hanem ilyen direkt rendezvényekre fenntartott helyeken. Ilyen itt Dracena-ban a CELEBRITA nevű hatalmas ház, ami a legrangosabb, legszebb, legsikkesebb. Kívülről is már szép, pálmafákkal, megvilágítással… Bent pedig szintén nagyon gyönyörű, kristály csillárokkal, rengeteg tükörrel és ilyen téglaüveggel vagy téglaablakkal vagy mivel, nem tudom mi a neve. J Mindenki szépen helyet foglalt a nagy körasztaloknál, amik az épülethez méltóan voltak megterítve. (azért itt is megvan az, hogy a legtöbben csak a bulira jönnek, a hivatalos részt kihagyják) Majd megérkezett az ifjú pár, pezsgőztek egyet, majd elmentek egyet keringőzni. Nagyon jó volt hallani a keringő szokásos zenéjét (tütü tütü, tütütütü tü tütü), kicsit Európára, meg a szalagavatókra emlékeztetett. Majd a vacsora következett: rizs, saláta, hús. Nem volt jó kis tyúkhúsleves sárgarépával és rántott hús sültkrumplival, majd utána édes és sós sütemények (a sajtosrúdat hiányoltam a legjobban). Az esküvői tortával kapcsolatban pedig: 2 torta készült, az egyik csak mutogatóba, a másik pedig evésre. Nem értettem a lényegét, de mindegy, a lényeg, hogy finom volt. Ahogy észrevettem, itt a lagzi nem a nagy kajálásról szól. Majd következett a tánc, amit nem a lagzilajcsi féle mulatós zenei aláfestéssel kell elképzelni, hanem DJ-vel, fényekkel és ilyen színes farsangi kalapokkal, szemüvegekkel stb. Mindesetre érdekes volt, de hát ez Brazília, nem várhatom azt, ami 10.000 km-re van. De nem mondom azt, hogy nem tetszett, élveztem, szép volt, jó volt. ;)

A menyasszony nagyon szép volt, a ruhája nagyon tetszett. Ja és még a vacsora előtt képeket vetítettek a menyasszony és vőlegény gyerekkorából és a már együtt töltött éveikből. Ezt is nagyon jónak találtam.

És a másik dolog, anya és apa belökdösött a menyasszonyi csokor elkapására váró lányok közé, de hálistennek nem sikerült elkapnom. :D

Majd aznap az első családomnál aludtam, mert nem akartam a 2. családomat felkelteni az éjszaka kellős közepén, méghozzá Carol vasárnap írta az egyik egyetemi felvételijét Pres. Prudente-ben, így ez volt a legjobb megoldás. Nagyon jó volt újra ott aludni, a nagy ágyban, együtt reggelizni az első szülőkkel és persze Piuka-val, a tacsival. J Valamiért nagyon hiányoznak még mindig, nem gondoltam volna, hogy ennyire meghatározó lesz az első családom.

Vasárnap: 11-re a Rotary gyűléstermébe kellett mennem, mert mint ahogy az előző posztban említettem, egy jótékonysági ebéd került megrendezésre, amit a Rotary Club Dracena szervezett. Nekünk cserediákoknak is segíteni kellett, nekünk maradt a „piszkosmunka”, leszedni az asztalokról a koszos tányérokat. Na de mindegy, valamit valamiért, mert utána nekünk nem kellett fizetni sem az innivalóért sem az ebédért. Első és 4. szüleim is jötte, így „régi szép idők” –et éltük újra. (nem semmi a mai fogalmazásom gyerekek…)

Hétfőn pedig elméletileg a másik középiskolába mentem volna, előadni a prezentációmat kicsiny kis hazánkról a végzősöknek, de nem működött egy pendrive sem, így el lett halasztva a dolog. Amúgy sincs sok kedvem hozzá, különben is, hiába mondták, hogy tartsam angolul, de senki nem érti…tapasztalat. Szóval, a legjobb, ha majd kicsit később, portugálul.

Jó sok szöveget és képet kaptok most, nem baj, nézegessétek és olvassátok, 1 hónapig most úgysem lesz semmi. ;)

Csók mindenkinek!

A vőlegény és anyukája

A menyasszony és apukája

Zabálnivaló volt...

A násznép

A másik zabálnivaló...

Celebrita kívűlről...

...és belülről

Pezsgőznek

Ez én vagyok, teljes díszben :)

A terem, ahol a vacsora volt...és a torta

Joao, Lúcia és én

Azért látszik, hogy Brazília és meleg és nyár.... (torta)

Kicsit farsangi hangulat uralkodott

Apa és én táncolunk

Ez pedig a táncparkett és annak ördögei :)

Sziasztok!

Ismét egy hétközi bejegyzéssel leplek meg titeket. (bár nem tudom olvassátok-e egyáltalán, a kommentek számából ítélve=>célzás J ) Nem tudom mikor tudok legközelebb írni, mivel szombaton esküvőre megyek, vasárnap pedig egy ebédet szervez a Rotary, ahol mi cserediákok felajánlottuk segítségünket. Ez egy jótékonysági ebéd lesz, a bevétel egy a rászorulóknak alapított társaságnak megy. Hát nem tudom mennyire fogok én segíteni azzal, hogy pincérkedem majd, tálcával én nem tudok bánni, lehet Zsillától kellett volna pár leckét vennem otthon, mielőtt kiindulok. :D

Az iskolában a változatlanság kedvéért semmi nem történik, minden tanul, idegeskedik, sír, mert nem sikerült jól a felvételije. (előre látom a jövőmet gyerekek…) Mivel sok időnk nincs elmenni futni esténként (Sinai is tanul, mivel ő írja a dolgozatokat), így kihasználva a 2. házam lehetőségeit, szinte minden délután vagy este csobbanok egyet a medencében. Valamikor egyedül, de valamikor Carollal vagy a szülőkkel. Igen jó, kellemesen meleg a wasser, ez biztos hiányozni fog.

Ma este Rotary gyűlésre mentünk mindhárman (Valerie, Sinai és én), mivel mondták előző alkalommal, hogy menjünk többször, mindenki nagyon szívesen veszi, ha a cserediákok látogatják a gyűlést. Mi meg persze – ha már csak a kaja miatt is – elmegyünk. Mindenki nagyon aranyos velünk, végigpuszilgatnak, ölelgetnek, szokásos kérdések pedig a következők: beszélünk, értünk már portugálul? Hogy bírjuk a brazil meleget? Melyik családoknál vagyunk jelenleg? És persze a kihagyhatatlan: Szeretsz itt Brazíliában? Ezek után szépen helyet foglalunk, kérünk valami innivalót, majd elkezdődik a gyűlés. Ez egy másfél óráig szokott tartani, fogalmam sincs, hogy miről szól, de a lényeg, hogy mindenki aki felszólal, külön köszönt minket cserediákokat. Minden alkalommal van egy meghívott vendég, aki tart egy kis előadást, beszámolót, most pl. a rasszizmusról volt egy felszólalás(?). Majd mikor az elnök is elmondja az utolsó beszédét, megszólal a Rotary harang – vége a gyűlésnek, azaz jöhet a vacsora. Na most ezt úgy kell elképzelni, hogy megrohanjuk az asztalt: én a mangós, epres, sajtos, ruccolás salátán olvadozom, Valerie a német-kolbász szerűségen, Sinai pedig a sütőtökpürén… Megpakoljuk tányérjainkat, majd természetesen szinte mindig elsőként elkezdünk enni. Majd alig várjuk, hogy mi lesz a desszert… Ezen a héten torta volt, mert az egyik Rotarysnak születésnapja volt. Egy szó: repetáztunk. J Szóval ilyen egy Rotary gyűlés, nem annyira izgalmas, de mégis jó elmenni, nem tudom a magyarázatot, hogy miért.

Szerdán (és csütörtökön) került megrendezésre az ANGLO-CULTURA nevezetű rendezvény az iskolában, a karácsonyi „ünnepség”, ami inkább egy előadás-sorozathoz hasonlított, nem pedig egy ünnepléshez. De bevallom őszintén, sokkal jobban tetszett, mint az otthoniak. (persze kivéve a Kis gyufaárus kislányt anno) A kis elsősöktől kezdve a végzős gimnazistákig mindenki reprezentálta magát. Természetesen a kicsikkel kezdtek, majd a „komolyabb” darabokkal folytatódott. A kicsik nagyon aranyosak voltak, a kis fehér ruhákban és mikulás sapkákban. (anyu, képeket csináltam, meg néhány videót, ötletadásként) Volt betlehemes játék, de nem azaz otthoni fajta, hogy a három király már vagy 50. éve ugyanarról a kinyomtatott lapról felolvassa, hogy mit hozott a kis Jézusnak, hanem szép zenés, vicces, de ugyanakkor komoly előadás volt. Szinte minden rész zenés, énekes volt, és nem a nyekergő, recsegő magnóból szólt, hanem laptopról (csak a zenei aláfestés), a gyerekek pedig énekeltek. Kezükben a zsinórnélküli mikrofonok (!) és szépen mindenki kiáll és énekel. (beleértve a nagy lovakat is) És itt meg kell említenem, hogy az iskolának saját színházterme van 250 ülőhellyel, 4 hatalmas ipari légkondival, fényekkel, hangosítással, díszletekkel. Nos, igen, ez egy 40.000-es város és elméletileg ugye Brazília a 3. világba tartozik. (legalábbis ők ezt mondják mindig) És még annyi lenne tanulságos hozzászólásként, hogy a tanárok szívből csinálják, szervezik a dolgokat, és nem egyéb okokból. És tényleg, mindenki: a tesitanártól elkezdve a portugáltanáron át a fizikatanárig, beleértve a titkárnőket és ügyintézőket. Mindenki megjelenik, nem pedig ellógja a próbákat, előadásokat, mindenki segít mindenkinek. Egy szó mint száz, lehetne tőlük tanulni. Az éneklés mellett táncok is voltak (Sinai is táncolt pár lánnyal, mikulásnéniként), színdarabok, zenekarok előadásai (hegedű, bőgő, fuvola), tűzmadár, de tűz nélkül (fogalmam sincs mi a neve magyarul). És akkor a családi vonatkozások: szinte az összes Tanganini és dos Santos gyerek fellépett, a terem az csak kb. a mi rokonainkkal telt meg. Anya mivel tanár és az egyik szervező volt, ezért én is mehettem szerdán (mivel a diákok csak csütörtökön láthatják, a szülők pedig már szerdán). Carol énekelt, a White Christmas-t, szép volt, vagyis igazából nekem csak a vége tetszett, az elején kicsit hamis volt és izgult is. Lukas pedig az egyik színdarabban, majd a végén az egyik éneklős-dobos valamiben énekelt, táncolt vagy mit csinált. J

Jó volt nagyon, tanulságos és szórakoztató is egyben. Olyan érzésem volt amúgy, mintha a nyári kánikulában néztem volna az előző évi műsorfelvételt. Valahogy még mindig furcsa ez a karácsonyi hangulat így 40 fokban, a mikuláslányokat kis miniszoknyában látni és egyebek. De hát ez van, jövőre remélem már havas karácsonyom lesz.

Képek vannak, videók is. A képek nem lettek valami jók, mivel a fényképezőmmel egyszerűen nem lehet jó képeket csinálni bent, fényszegény teremben, a videók pedig hangnélküliek. De apa csinált videót Carolról és Lukasról, majd a héten megkapjátok őket, persze csak ha fel tudom tölteni.

Jók legyetek.

CSÓK!

Mert úgy élvezem én a strandot...:)

Lupi, a tacsi az új családnál

Zabálnivalók voltak

Betlehem, a Szent Család és az énekkar

Caroline Tanganini dos Santos, alias nővérem énekel

Volt minden...

Sinai jobbról 2.... :)

Mikulásnénik zöldben-sárgában

Lukas Tanganini dos Santos, alias kisöcsém a mikulással

Ez pedig már a vége

Először is azzal kezdeném, hogy 2 hét múlva már valahol a hajón alszom az Amazónia kellős közepén. J

Mivel Sinai és én is valamennyire pénzhiányban és energiahiányban szenvedünk, ezért az elkövetkezendő hétvégéken nem nagyon megyünk sehová, így ez volt ezen a hétvégén is. Nem fogunk „fölösleges” 10 real-t kidobni egy szórakozóhelyre való belépésért, inkább ezt a pénzt tartogatjuk a túrára. Pénteken a suli borzalmas volt, szociológia, filozófia, 2 irodalom és fizika. Az első kettőt végigültem, a két irodalomról kimentem, hogy megnézzem Sinai és osztálya próbáját a karácsonyi műsorra. A 2 fizikáról pedig szépen hazasétáltam, azt otthon is kínkeservesen ülöm végig, itt meg ha nem muszáj, akkor inkább nem maradok. Elég lesz jövőre. Délután Sinaihoz mentem filmet nézni, majd este felé, olyan 7 körül átjöttünk hozzánk fürödni a medencébe. Hát gyerekek mit ne mondjak, bizarr és furcsa látvány/érzés volt november 13-án, este 7-kor a medencében lubickolni, miközben a nappaliban láttam a csillogó, villogó, feldíszített karácsonyfát és az életnagyságú mikulást. Valahogy nem tudok hozzászokni ehhez a 40 fokos karácsonyi feelinghez, de majdcsak sikerül valahogy.

Másnap, azaz szombaton születésnapi ebédre mentünk a család egyik barátjának a házába, mivel a lányuknak volt a 21. szülinapja. (az ő nyaralójukban voltunk Panorama-ban) Ott kezdeném, hogy a házuk az az Eldorado nevű városrészben volt, amiről már egyszer írtam. (egyik osztálytársam churrascoja) Ez egy elkerített, biztonsági beléptetéssel ellátott kerület, tele csodaszép házakkal és lakásokkal. Szokásos hús, saláta, rizs, manióka, torta, sör… eszméletlen meleg volt, csak a ventilátor alatt, mellett lehetett kibírni. Amúgy ezt a baráti társaságot úgy kell elképzelni, hogy végignézel az emberkéken, és ilyen pólókat látsz sorban: Lacoste, Hugo Boss, Ralph Lauren, majd jönnek a napszemüvegek: Bvglari, Gucci, Chanel, majd lenézel a lábakra: Calvin Klein tangapapucs…

Majd olyan 5 óra felé haza is értünk, majd jött a telefonhívás: egyetlen mexikói cserediákom itt Dracena-ban hívott, hogy azonnal menjek hozzá, mert szét unja a fejét. :D Mondom jól van, én is hasonlóan érzek. Rendeltünk a videotékából filmet, egy horrorfilmet…szörnyű volt, így gyorsan rendeltünk mégegyet, egy vígjátékot, hogy mégis az maradjon az emlékezetünkben. Így 12-re értem haza, de nem is volt baj, mert Carol még akkor is tanult, legalább magára hagytam, csöndben, hogy had tanuljon. Este aztán még 3-ig fent voltunk, Carol filmet nézett, én számítógépeztem, majd utána beszélgettünk, egyszerűen nem tudtunk elaludni. Másnap fél 1-kor ébredtünk fel, de csak azért, mert apa feltelefonált, hogy keljünk, megyünk ebédre ugyanazokhoz, akiknél szombaton voltunk szülinapon. (egy kis infó: a házban ilyen összekötött telefonhálózat van-lusták lépcsőzni a 3.-ra és szólni a gyerekeknek, így inkább lentről megcsörgetik őket. Így megy az ébresztés is minden reggel.) Gyors öltözködés és indulás. Most csak kevesen voltunk, a 2 család, aminek örültem, mert nem kellett újra végigcsókolni és üdvözölni az emberkéket és eltűrni azokat az arcokat, hogy „szia, de te meg ki vagy, édesem” J… Az ebéd nagyon finom volt, Sali, hús, sült manióka (ami kb. a hasábkrumplira hasonlít), meg ilyen krumplipürével összekevert lazac, sajttal megszórva, majd ez összesütve. Desszertnek pedig a szombatról maradt szülinapi torta és fagyi volt. Sokáig nem maradtunk, mert Carolnak tanulni kellett, így olyan 4 óra felé már otthon is voltunk. Kicsit lementünk Carollal a medencéhez napozni, majd úszni egyet, de elment a nap, szóval sokat nem tudtunk ott lenni. Este pedig mise, majd vacsora a nagyszülőknél. Carol, Lukas, Mariana (akinek a születésnapja volt szombaton) és barátja színházba mentek, de én nem tartottam velük, mivel egy mukkot nem értek belőle. Azt mondanám, hogy ha musical lenne, akkor ok, de komédia…mindenki röhög mellettem én meg fa fejjel ülök, nem lett volna valami szórakoztató.

Holnap pedig iskola, szokásos unalom, de majd valahogy feltalálom magam. Ilyenkor bánom, hogy utolsó pillanatban kivettem otthon a könyveket a bőröndömből, hogy minek azok, Brazíliában úgysem lesz kedvem olvasni. Erre tessék, mit meg nem adnék egy regényért, újságért vagy valamiért, amit még értek is…lehet az magyar, angol, német, csak legyen valami…:S Portugálul meg hiába állok neki, sokat nem érnék vele.

Remélem ez a hét már kicsit jobb lesz, kicsit izgalmasabb, bár azt hiszem, hogy osztálytársaimra nem számíthatok most. De nem is baj, úgyis be kell mennem szinte minden nap a városba vásárolgatni, nem akarok mindent az utolsó pillanatra hagyni a túrával kapcsolatban.

Puszi mindenkinek otthon!

Hiányzik mindenki…nagyon nagyon…

A képek nem lettek jók, nagyon sötütt a nap, rosszak voltak a fényviszonyok, de hát ez van, ezt kell élvezni! :)

A szülinapos Mariana középen, lilában barátja, feketében tesója, anyuka és apuka

Vége az evésnek, már a desszertnek is talán

Kicsit összefoglalnám ebben a posztban a tapasztalataimat az első és második családommal, az iskolával és úgy magával Brazíliával kapcsolatban.

Az első 3 és fél hónapomat a Tanganini (I.) családnál töltöttem, ami minden cserediák számára meghatározó. Ők vezetnek be az új életbe, velük ismered meg valamennyire az új kultúrát és szokásokat. Úgy érzem, nekem nagyon szerencsém van, mert semmilyen összetűzésem nem volt velük. Nem voltak mosolyszünetek, veszekedések, problémák, bár nem mondom azt, hogy én vagy ők tökéletesek voltunk mindvégig, de ennél jobb első időszakot nem kívánhattam volna. Volt abban jó is és rossz is, hogy csak az első két hétben volt tesóm, de persze nagyon jó érzés volt, hogy mindenki csak velem foglalkozott. Ez a második családban félig-meddig így van, de itt már osztoznom kell, hisz itt van Lukas és Carol, karácsonykor pedig Giovanni is hazalátogat. Azt hittem, hogy mozgalmasabb lesz itt, mégiscsak vannak gyerekek, de ez csak kicsit valósult meg-eddig. Carol rengeteget tanul, táncol, énekel, alig van otthon, Lukas nem tanul, de focizik, teniszezik, angolra jár, ha otthon van, akkor pedig alszik. Így legtöbbször egyedül vagyok itt is otthon, bár anya tanár lévén csak délelőtt dolgozik, így ketten vagyunk. De nem is nagyon hiányzik az a nagy mozgás, hétvégén úgyis többszörösen megkapom. J Az első családomnál a bejárónő aranyos volt, nem főzött rosszul, de mindig ugyanaz volt (rizs, bab, hús-marha legtöbbször). Itt, talán mivel gyerekek is vannak, nagyon változatos. Nincs annyi sült, hanem inkább ilyen könnyebb dolgok és mindig van sütemény. (ami itt Brazíliában kimerül a piskóta és kuglófszerűséggel) A bejárónő, Sonja, úgy gondoskodik a gyerekekről (most már rólam is) mintha az unokái lennénk. Nekem főzi minden délután a friss, cukor nélküli kávét, délutánra csinálja a friss gyümölcsleveket, felvágja a gyümölcsöket, mikor megyünk le reggelizni ő már ott van és mindent előkészített. Kicseréli a törölközőket, megcsinálja az ágyunkat, takarít, sürgölődik. Egy szóval: aranyos…nagyon. ;) Míg az első családomnál anya volt a meghatározó személyiség, apa inkább mindig csak a vicceivel visszavonult, addig itt apa a családfő, rákiált a gyerekekre, kutyára, anyára, akire kell. Anya meg bohókás, látszik hogy tornatanár, kicsi gyerekeknek… egyik este elkezdett nekem portugálul tanítani, az ABC-nél kezdte…de mintha egy 6 éves kisgyerek lennék, a család többi tagja már majdnem megszakadtak a nevetésben, én meg tűrtem, tűrtem, de nem bírtam sokáig.

Van egy kis hiányérzetem az első családommal kapcsolatban (nem tudom ezt szépen kifejezni magyarul, a portugálban van egy nagyon szép és jó szó: saudade), de amilyen gyorsan csak lehet megpróbálok teljesen beilleszkedni az új családba. Már valamennyire sikerült, de még mindig benne van azaz emberben, hogy mégiscsak IDEGENEK. De szeretem őket nagyon, azt leszámítva, hogy Carol éjfélkor még hajat szárít, Lukas pedig állandóan énekel, de ez van, nekem is biztos vannak rossz szokásaim. J

Iskola unalmas, nagyon, az összes osztálytársam meg van bolondulva az egyetemre bejutás végett. Mindenki most írja a Vestibular-t, ami a régi felvételinek felel meg nálunk. Minden tantárgyból, az elmúlt 3 évből…kemény. Mindenki tanul, nem jár el sehová, stresszes és ideges, ami számomra nem éppen a legjobb, mert unatkozom. De Sinai-val feltaláljuk magunkat, nem kell félni. Éppen azt beszéltünk, hogy olyan nagyon nagyon jó barátokat nem lehet szerezni ezalatt az egy év alatt. Természetesen vannak A haverok, de az nem olyan…ezért is jó, ha egy városban van több cserediák, ők biztos egymásra találnak, hisz egy dolog biztos közös bennünk: voltunk olyan hülyék, hogy belevágtunk egy ilyen őrültségbe, mint ez a cserediákév… :D De jól tettük, érdemes volt. ;)

Brazíliáról…mindenki azt kérdezi, hogy élnék-e itt, tanulnék-e itt. A válaszom (bár lehet később megváltozik, nem. Nekem túl koszos, rendezetlen és olyan más, én a szép tiszta Európához vagyok szokva. De mint mondtam, lehet a túra és több utazás után megváltozik a véleményem. Az embereket viszont itt jobban szeretem, sokkal barátságosabbak, aranyosabbak, segítőkészebbek, jókedvűek. Hiányzik az a „fejlettség”, ami akár kis országunkban megvan, pl. ilyen a tömegközlekedés a kisebb városokban, nagyobb boltok stb. De ehhez is hozzá lehet szokni, hogy míg eddig felültem egy buszra Győrben, vagy Óváron, addig itt gyalogolnom kell, hegyeken-völgyeken keresztül (szó szerint, Dracena nagyon dimbes-dombos). De nem is baj, a sok brigadeirot és süteményt le kell valahogy dolgozni. És be szeretném jelenteni, mert nagyon büszke vagyok magamra, hogy míg minden cserediák csak hízik és hízik, én kiválóan tartom magam, SŐT… J Sinai is teljesen ki van akadva, 15(!) nyári kisruház hozott ki magával és örül, ha 5 rámegy. J

2 hét és túra…már nagyon várom, de előtte még sok mindent kell vásárolni: ruhákat, bogár és rovar elleni krémet, naptejet, vagy 10 litert és még sorolhatnám.

Nos ennyit mára, sőt azt hiszem erre a hétre, majd a köv. héten jövök a hétvégi beszámolóval, persze csak ha történik valami érdekes. Addig is kaptok pár képet, amiket a héten csináltam erről-arról.

Jók legyetek, fűtsetek! J

Csók mindenkinek!!!

Jó testvérek :)

Igen, ilyen pára van...és ez társul a 35 fokkal...

Kisöcsém délutáni alvása :)

Minden este pontban 6-kor ilyen felhők érkeznek :S

hétvége

Oieee mindenkineki!

Nos akkor leírnám első hétvégémet és tapasztalataimat a második családommal kapcsolatban.

Pénteken este egy új üzlet divatbemutatójára mentünk Sinai-val és Valerie-vel, mivel Carol és még egy oszálytársam, Isabella is modell volt többek között. Élveztük nagyon, a ruhák szépek voltak, Carol ügyes volt, utána az allófogadás is jó volt. Be lettünk mutatva egy angoltanárnak a város egyik nyelviskolájából. Talán ez volt a 3. alkalom, hogy végre egy angolul normálisan beszélő brazillal társaloghattam. Meghívást kaptunk mindhárman a nyelvsuliba, hogy mutatkozzunk be a diákoknak és kicsit meséljünk magunkról, országunkról. Azt leszámítva, hogy a fickó minden mondatát úgy kezdte, hogy "in fact" és hogy kicsit "más" volt :), aranyos volt.

Majd első apukám vitt haza minket autóval olyan fél 11 felé. Kérdeztem, hogy hiányolnak? A válasz az volt: NAGYON... senki nem várja otthon őket esténként, csak Piuca, a tacsi. Hát igen, gondoltam, hogy rossz lesz nekik. :S

Sinai ott maradt nálunk, filmet néztünk, hát rengeteget nevettünk. Nem volt ki hazavigye, így itt aludt. Fél 5-ig beszélgettünk, angolul, porutgálul, spanyolul, ahogy csak tudtunk. :)

Másnap mindenki sokáig aludt. Nos...ez a család teljesen más: rengeteg mozgás, kiabálás, rokonlátogatások, egész nap nincs nyugtom. Bár nekem ez nem is baj, de például Carol teljesen ki van akadva, mert nem tud tanulni.

Szombat este ismét filmet néztünk, most 2 osztálytársam jött át, Ivy es Amanda, mivel a történelem tanárunk ajánlott egy filmet, ami a nácizmusról és a fasizmusról szól. Hát szörnyű volt, erről ennyit.

És amit már jobban szeretek ennél a családnál, az a kaja: végre nem mindennap ugyanaz: hús, rízs, bab, saláta, hanem nagyon változatos. Végre vannak ilyen rakott, tejszínes dolgok, amik a kedvenceim, végre van házisüti, amit egészen pontosan 3 hónapja és 2 hete nem ettem.

Jelengleg teljesen meg vagyok elégedve a családommal, főleg, hogy a mosdóban Victoria's secret kézmosóval mosok kezet...szóval ki lehet bírni itt az életet. Ja és itt jobban ki kell vennem a részem a házimunkából. Ma ebédkor: gyerekek, mai nap a tiétek, nektek kell rendet raknotok ebéd után. =>> szólt at utasítás. Hát Lukas amilyen gyorsan felfogta, olyan gyorsan felfutott az emeltre, hogy "tanulnia kell". Így Carollal ketten mosogattunk el, a fantasztikus lasagne-s tepsit és sültcsirkés tányérokat. :) Míg ezt az első családomnál nem kellett, hisz ott még anyukám sem mosogatott, nemhogy én... :)

Puszi mindenkinek!

Sinai és én a divatbemutató után

Ez a fehér ruha volt a kedvencem

Ezt Geonak, mert tudom, hogy szereti ezt a farmert :))

Carol, fogadótesóm, mint modell

Isabella, osztálytársam

Másik kedvencem

Fürdőruhák

Carol

Carol ismét

Ilyen kicsik is voltak :)

Szép napot mindenkinek!

Mondtam én, hogy kicsit később tudok majd csak írni. Ismét megbetegedtem, de most a torokfájással egy kis hőemelkedés és köhögés is társult. Még mindig nem gyógyultam ki belőle teljesen, nade pihenek rá még többet és aztán újra kicsattanok az egészségtől.

Nos… ezt a bejegyzést már a 2. házamból írom, a frissen gyártott ágyikómból. Elég mozgalmas és hangos az első estém, hát igen, hozzá kell szoknom. :)

Akkor egy kicsit a hétvégéről. Péntek este 2. szüleim és kisöcsém értem jöttek kocsival, merthogy a hétvégét velük töltöm. De nem egészen úgy alakult, ahogy eltervezték az elején, mert Carolnak kihúzták 2 fogát, teljesen bedagadt a fél arca, sem enni, sem inni, sem beszélni nem tudott. Így nem péntek este, hanem csak szombat délelőtt mentünk Panorama-ba. Kicsit visszaugorva: pénteken mikor beszálltam a kocsiba, öcsém (továbbiakban Lukas) úgy üdvözölt, hogy hello nővérke. Jólesett…:) Majd azután egy szülinapra mentünk, fogalmam sincs kiére, de jó cserediák módjára mosolyogva végigültem a vacsorát és beszélgettem az emberkékkel. Majd kiderült, hogy az egyik házaspár járt Magyarországon, azaz csak Budapesten. Megállás nélkül mondták a nevezetességeket és hogy a pincér felkérte a lányukat, hogy táncoljon vele egy sambát. :) Ennek nagyon megörültem. Majd szépen hazamentünk, azaz a 2. házamba. Carolt megetettük szívószállal, majd elmentünk aludni, mert mindenki nagyon fáradt volt aznap. Másnap mentünk Panorama-ba. A család egyik barátjának a nyaralójába mentünk egész pontosan, nem messze a folyóparttól. A ház szép nagy volt, erkéllyel, medencével, pálmafával az udvaron. Mások is voltak ott rajtunk kívül: a tulajdonos fiának a 23-25 éves barátai, és a család többi barátja, két szóval: rengetegen voltunk! Brazil szokáshoz híven ettünk, ittunk, fürödtünk a folyóban, medencében egyaránt, majd szintén eltérve a tervünktől nem ott, hanem otthon aludtunk, mivel Maria és Carlos (továbbiakban anya és apa) esküvőre mentek. Nos és hát igen, másnap reggelre eszméletlen torokfájásra keltem. :S Majd ebédre az apuka testvérének házába mentünk, mert az „új” nagypapámnak volt a születésnapja. Nem fogjátok kitalálni, de ismét nagy kajálás, a végén tortával. Valahogy a Tanganini család kicsit szimpatikusabb, de nem panaszkodom, ők is aranyosak. Majd este, még sötétedés előtt elindultunk ismét Panorama-ba. Ezen a hétvégén valamilyen fesztivál volt itt, de nem hallottam valami jókat róla, szóval valamilyen szinten örültem is, hogy nem mentem. Inkább ott maradtam a házban az éjszaka, és aludtam, mert tényleg nagyon rosszul voltam. Másnap pedig ismét nagy kajálás és lubickolás a medencében, és egy kis sütkérezés. És itt megjegyezném, hogy akik ismertek, tudjátok, hogy én mindig is a barnábbak közé tartoztam…na hát itt, épp hogy nem, mindenki szörnyülködik, hogy milyen fehér vagyok. :) Délután indultunk vissza Dracena-ba, mindenki hulla fáradt volt, és mindenki beteg. Apa és Lukas is torokfájással kelt fel aznap, Carol arca pedig még mindig egy kisebb dinnyére hasonlított. Hétfőtől ismét visszamentem az első családomhoz, mondom ott mégis nyugodtabbak a körülmények, jobban ki tudom magam pihenni. Jó volt ismét ott lenni. Fura érzés az, amikor honvágyad van, de nem haza haza, hanem az első családodhoz. Furcsa, furcsa… Láttam a szülőkön, hogy ők is megörültek nekem, jó érzés volt. A hét további napjain nem mentem iskolába, pihentem, mert tényleg teljesen meg akarok gyógyulni a túrára. Szóval el voltam kényeztetve, mert 10 fél 11 felé keltem fel minden nap, reggelire dinnyét, papaya-t, néha mangót, frissen facsart gyümölcsleveket ittam, szóval ismét az első iskolamentes hetekre emlékeztetett. Szerdán este pedig Fernando születésnapjára mentünk. (tudjátok, a család barátai, Edna és Fernando). A vacsora isteni volt: japán kaják- sushi, xaksoba (tészta, hús és zöldségek) és kuszkuszfelfújt. Igen jó volt, és persze pálcikákkal ettünk. Mindenki kérdezte, hogy én hol tanultam meg azzal enni: fogalmam sincs. :D Talán amikor egyszer a Rékával az Spar-ban fagyasztott sushi-t ettünk és volt hozzá pálcika. Talán akkor… de én nem ezt mondtam nekik, hanem hogy én egy teljesen nemzetközi csaj vagyok, mindent tudok mindent nemzet szokásaiból. :)Najó nem, csak vicceltem. Éjfél után értünk haza, de megnyugodtam, mert másnap nem kellett iskolába mennem. És eljött az utolsó reggeli az első házamban… pakolás, ebéd, majd irány apával a 2. családomhoz. Gyerekek, mondtam már, hogy teljes szívemből utálok pakolni és cipekedni??? Fogalmam sincs, hogyan fogok én egy év után hazamenni 2 db 23 kilós bőrönddel, ha már most 3 hónap után alig fértem be. Búcsúzásnál anya mondta, hogy ha bármi van hívjam, és menjek vissza sokszor, és még az utazás előtt hívjam fel mindenképpen. Autóban pedig apa mondta, ha nem tudom megszokni az új családot vagy bármi problémám van, akkor hívjam és azonnal mehetek vissza.

Megérkeztem… pakolás (utálom, és ezt még egy párszor meg kell csinálnom), rendezkedés, ház megismerése, kutyával megbarátkozás stb. Majd anyával városba mentünk, egy-két dolgot elintézni, boltokba és egyebek. Majd elkezdett zuhogni az eső!!!! De még hogyan, jesszus!!! Majd a délután további óráiban pakolás ismét, internet, ismerkedés, vacsora.

Jaj és hát… mondták már a családban többen, hogy 2. anyukám teljesen megőrül, ha közeleg a karácsony, dehogy ennyire…. Nem gondoltam volna. Már áll a műfenyőfa (még nincs feldíszítve), jászol már kész, életnagyságú mikulás a lépcsőfordulóban, mikulásos párnák a bőrkanapén, mikulásos zokni lóg az ablakban, karácsonyi törlőkendő és még sorolhatnám.

Hallom otthon már esett a hó is, itt még tavasz van, de 35 fok és rettentően meleg. Izzasztó, füllesztő és párás. Szóval nagyon örülök, hogy medencés házban lakom majd a legmelegebb időszakban.

Ez a bejegyzés jó hosszúra sikerült, de nem baj, olvassatok csak, abban a hidegben úgysem lehet semmit sem csinálni a benti gubbasztáson kívül.

csók

Panorama-ebben az utcában volt a nyaraló

Panorama-a nyaraló udvara: nem rossz, nem rossz...

Naplemente (L)

Carol, fogadótesóm

És ekkor már a felén túlvoltam...

Az új szobám, Carollal :)

TV szoba

Nappali 1

Nappali 2

Ezért érdemes korán felkelni :)

Az "új" nagypapa szülinapja

Mikulás a lépcsőfordulóban

Medence

Konyha

Megérkezett a Jesszuska

:)

Már áll a fenyőfa

Dolgozószoba

Betlehem-kicsit másképp: szobapálma és egyéb trópusi növények :)