utolsó...

Akkor utoljára sziasztok…

Igen, vége ennek az évnek, vége ennek az élménynek és lehetőségnek. Igaz, már lassan 2 hete vége van, de még csak most volt lelki és testi erőm, hogy írjak ide utoljára… tényleg nehéz, nehéz elbúcsúzni, bár már egy párszor megtettem a brazil emberektől, a brazil életemtől. Egy csodálatos év volt, ami tényleg „Time of your life”, ahogy a zeneszám is szól.

Osztályomra való tekintettel nem írhattam itt meg, hogy mikor is megyek haza pontosan, mivel meglepetést akartam nekik szerezni a banketten…hát azt hiszem sikerült és érdemes volt ez a titoktartás.

Tehát…június 12-én véget ért cserediákévem, akkor mondhattam el utoljára, hogy igen, cserediák vagyok, mivel most legfeljebb csak annyit mondhatok, hogy cserediák voltam vagy pedig ex-cserediák vagyok. Jó élet ez gyerekek, mit ne mondjak…

Szombati napra esett az, mikor elindultam Pres.Prudente-ből együtt Sinaival és Valerievel, ahonnan egy 20 személyes kis belföldi járattal repültünk Sao Pauloba. Annyira nem volt nehéz az elszakadás, bár nem mondom, hogy nem volt sírás. Még Giovannival is találkozhattam egy 5 percre, mégis csak a bátyám volt 3 hónapig. És amit anya mondott, sosem fogom elfelejteni: „Fala pra seus pais, que eles tem uma filha maravilhosa”. Aki szeretné, fordítsa le google translate-ben, ennyi feladat nektek is legyen. J

Tehát 1 órás repülés után megérkeztünk Sao Paulo nemzetközi repülőterére, ahol nekem és Valerinek kb. 5 óra várakozási időnk volt, Sinainak 8 vagy 9. De elvoltunk, megpihentünk, megkávéztunk, megebédeltünk, becsekkoltunk, elköszöntünk…de itt már nem ment a sírás, nem csak az erőnk, de a könnyünk is elfogyott a végére. Majd biztonsági ellenőrzés, emigrációhoz sorban állás, találkozás ismeretlen Rotary-s, szintén hazaigyekvő cserediákokkal, szintén könnyes szeműekkel… nem sok időnk volt várakozni, ezért gyorsan be is álltunk a sorba, hogy felszállhassunk a repcsire. ja igen, felszállhaSSUNK, mivel Valerie-vel Zürichig együtt utaztam…bár nem egymás mellett mint kiderült… egy brazil orvos mellett lett helyem, ablak mellett, „hatalmas” helyen, el lehet képzelni… vacsi jó volt, aludni nem tudtam, de legalább végignéztem 3 filmet, végighallgattam nem tudom hány zenealbumot, játszottam Legyen ön is milliomost angolul. Tehát eltelt az a 12 óra. Átszállás is rendben volt, nem volt sok időm, de épp elég. Onnan pedig még másfél óra választott el Magyarországtól. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Végre földet értünk, itt már bőgtem, de nem tudtam miért igazából. Azért, hogy végre itt vagyok, vagy hogy vége van… nehéz, aki volt cserediák, az ugyanezt érezhette. Bőröndjeim 2.-nak és 4.-nek jöttek ki, hipp-hopp ki is jutottam. Az utána lévő ölelkezés az pedig már nem cserediákévemhez tartozik, tehát az már nem ide tartozik…

Tehát hivatalosan is lezárom blogomat, és nem csak ezt, hanem a 11 hónapomat, amit Brazíliában töltöttem. Egyszer talán még visszamegyek, de az már biztos nem lesz ugyanaz.

Köszönöm szüleimnek, hogy végig támogatták a kint töltött hónapjaimat és persze a felkészítő időt is, az sem volt egyszerű.

A legnagyobb köszönet talán a Rotary Clubnak szól, akik nélkül nem hiszem, hogy mindez megtörténhetett volna.

És természetesen köszönöm olvasóimnak, akik talán valamennyire átélték velem együtt a történteket így a blogon keresztül.

Puszi mindenkinek!!!!!!!!!!

És akkor az utolsó képek…

Sao Paulo repülőtér a hármunk cuccával...:)

Afrika...elég tiszta volt az ég, ugye? :)

Már majdnem Európa...egy év után...

Utolsó nap az iskolában: húgaim és osztálytársaim

Pres.Prudente reptéren anyával és apával

Pres. Prudente reptér Sinai fogadó családjával

Utolsó héten a "4.fogadóanyukám" (akikhez végül nem mentem) vacsorát készített nekem

Ez pedig már otthon, a Braziloknak szurkolva :)

Pár kép a keddi Rotary gyűlésről:

Anya és Valerie

Egy Rotarys, Valerie, elnök és én

Balról jobbra: volt ifjúsági felelős, Valerie, jelenlegi ifjúsági felelős, elnök, én és Dóris, a 'keresztanyánk' azaz counsellor-ünk...

Itt pedig beszélek...

Sziasztok!

Egy nagyszerű hosszúhétvégén vagyok túl, amit most egy jó hosszú, képes beszámoló követ…

Az első családom megígérte, hogy egyszer valamikor az évben elmegyünk együtt utazni valamerre, de mindig dolgoztak, sosem volt idő rá. Így most, hogy végre akadt egy hosszúhétvége, kaptunk az alkalmon és apa lefoglalt egy utat hármunknak a Foz do Iguacu-hoz. Ez elméletileg egy város Paraná államban, a Paraguay és Argentína, Brazília hármashatárnál. Tehát egy Rajka, csak nagyobban… J Első sorban a vízeséseiről híres, portugál nevén Cataratas-ról, emelett pedig a paraguay-i és argentín olcsó árukról… de erről majd később.

Szerda délután ebéd után indultunk, 12 helyett 1 óra helyett, de ezt így 11 hónap után már megszoktam. Az út 8 órás volt, nekem gyorsan telt, mivel aludtam vagy pedig a laptopon Fábry-t hallgattam. J Este 9-re oda is értünk, nagy nehezen megtaláltuk a hotelünket a sötétben, cím, GPS vagy egyéb segédeszköz nélkül…igen, brazilok… a hotel nagyon szép volt, 4 csillagos, én külön szobát kaptam. Aznap este már nagyon meg voltunk zuhanva, szóval csak ott a hotel éttermében vacsoráztunk, majd alvás mindenkinek.

Cataratas és az egyik szivárvány

Megázva :)

Szép...

Ilyen állatkák ott testközelben

A Buddhista templom

Brazíliban vagyok, mögöttem balról Argentina, jobbról pedig Paraguay - hármashatár

Csütörtökön –jó idő lévén- úgy döntöttünk, hogy megnézzük Cataratas-t, azaz a vízesést. Gyönyörű idő volt, braziloknak hűvös, nekem kellemes tavaszszerű idő. Egy nagy parkolóban le kellett tenni az autót, megvenni a jegyet, majd felszállni egy turistabuszra, ami elvitt minket a kiválasztott állomáshoz. Leszállás után gyalogolnunk kellett, de nem volt vészes… végig láttuk a vízeséseket, szép volt nagyon, majd végül odaértünk a fő részhez. Lehetőség adódott teljesen besétálni egy hídon egészen közel, természetesen ajánlott volt az esőkabát -10 reál/db!-, de még így is teljesen vizesek lettünk. (ha itt élnék, biztos esőkabát-gyárat nyitnék….) Majd ezzel véget is ért a kis túra. Tényleg nagyon szép volt, majd a képek mesélnek…

Mikor ezzel végeztünk, átnéztünk a Duty Free Shopping Centerbe, ami Brazília és Argentína között van, egész pontosan… ott kajáltunk egy szenyót, majd körülnéztünk, mit lehetne venni… volt ott Nike, Adidas, Guess, Tommy H, Diesel ruhák, italok, ékszerek, órák. Megjegyezném, hogy a brazil árakhoz képest valóban olcsóbbak voltak, de nekem még így is olcsóbb Európában, pl. Parndorfban… Itt inkább mindenki az italokat vette. Ja és volt DEWARD’S whisky…ezt csak zárójelben az érintetteknek… J

Megnéztük a hármashatár emlékművét… ez egy kicsit máshogy van, mivel a 2 folyó teljesen elválasztja a 3 országot. Tehát nem olyan, mint Rajkánál, hogy ha ide állsz, akkor Magyarország, ha egy lépéssel arrébb, akkor Szlovákia és ha még egyel, akkor Ausztria. Sajnos… Éppen a hotel felé kocsikáztunk, amikor megláttunk egy „Buddhista templom” feliratot, anya mondta, hogy nézzük meg. Érdemes volt, tényleg szép és érdekes volt. Találkoztunk egy thaiföldi turistával: angolról portugálra fordítottam, nagyon büszke voltam magamra. J

Visszaballagtunk a hotelbe, pihentünk egyet, majd este elmentünk vacsorázni egy étterem-koktél bár-ba, én mexikói kaját ettem, Sinaira gondolva. J

Pénteken zuhogó esőre keltünk, tehát csak egyetlen program volt lehetséges: Paraguay… ami azt jelentette, hogy MINDEN TURISTÁNAK. Hát ilyen kocsisort a határnál még akkor sem láttam, amikor anno az EU-ba lépés előtt mentünk síelni Tauplitzba, a két ünnep között. 4-5 km-es sor. De azzal kezdeném, hogy oda, kocsival nem ajánlatos menni, ezért a hotelben letelepedett utazási iroda kisbuszával mentünk, még pár emberkével együtt. 10 perc lett volna az út, ehelyett másfél órásra sikeredett, de még így is jól kijöttünk a dologból. Valaki nem akarta kivárni a sort és gyalog indult neki, nem volt rossz ötlet, csak nem esőben. Odaértünk…hát gyerekek… azt hittem, hogy a józsefvárosi kínai piacnál nincs rosszabb, majd következett Manaus, Amazonas állam fővárosa, ezután erre hittem azt… majd kövezkezett Paraguay… hát a kínai piac ehhez képest londoni Harrods áruház, de tényleg. A hiedelmek ellenére megjegyezném, hogy itt nem csak hamis dolgokat lehet venni, hanem a shopping centerekben, amik teljesen kultúráltak, megtalálhatók az eredeti dolgok: CSAK EREDETI DOLGOK. Tehát parfümök, elektronikai dolgok, italok, ruhák stb. Kint az utcán pedig Gucci óra 15 reálért természetesen hamisított…J

Délután 5-kor indult vissza a buszunk, ismét egy kis sorban állás, de nem volt annyira vészes.

Aznap este a Bella Itália Hotelben volt lefoglalva a vacsoránk, olasz vacsora néven. Isteni volt…

Bella Itália - Jantar italiano

Paraguay...............

Szombaton ismét jó idő volt, tehát lehetőség adódott végre, hogy elmehessünk az ITAIPU vízi erőműhöz, ami sokáig a világ legnagyobbja volt, de nem sokkal ezelőtt Kína ebben is világelső. Évekkel ezelőtt még ingyen, egyedül, autóval lehetett látogatni, mára már ebből is turisztikai látványosságot csináltak, belépővel, külön turistabuszokkal stb. De le a kalappal, teljesen Nyugat-Európa szintű. Ide csak apával mentem, mert anya nem érezte l magát, a hotelben maradt, meg ő már amúgy is látta egyszer. Emeletes busszal mentünk, de előtte egy előadóban megnéztünk egy kisfilmet az egész erőmű keletkezéséről. A kísérő hölgyemén feltette a kérdést, hogy ki beszél itt angolul, kinek kell hogy elmondja angolul is a dolgokat. Én egyedül feltettem a kezem, de jobban tettem volna, ha nem, mert a spanyolját jobban megértettem, min az angolját…de mindegy is, próbálkozott na…J Tényleg hatalmas ez az erőmű, érdekes. Annyit érdemes róla tudni, hogy Paraguay és Brazília kezében van közösen, 50-50 %, de mivel Paraguay kicsi ország, ezért az áram egy részét eladja Brazíliának. Ez a business emberek…

Az erőmű messziről - ITAIPU

A fel NEM használt víz

Vacsora a hajón

Asztal-társaságunk

Délután felvettük anyát, majd irány Argentína…itt valóban volt határ, útlevelet oda is adtam gyorsan, hogy kérem egy pecsétet de hama’… hát Argentína valóban rendezettebb és kultúráltabb volt, mint Paraguay. Ide inkább mindenki italért jön, főleg borért, az argentín borok híresek. Apáék be is vásároltak. Másik dolgok, ami, híres, jó és olcsó: azok a bőrkabátok. Anya vett is magának egy dzsekit. Majd elmentünk a Hármashatár emlékműhöz, mivel ugye itt is van… innen sokkal szebb volt a kilátás, mint a brazil oldalról.

Argentína <3...imádtam

Ja és itt is ugyanaz a helyzet, mint anno Szlovákiában, hogy sokkal olcsóbb a benzin (50 ft-al), ezért mindenki Argentínába jár tankolni.

Visszaértünk a hotelbe, majd gyors készülés és irány a Katamaram hajó, ahol az utazási iroda vacsorát szervezett a klienseinek. Busszal mentünk, mindenki közösen. Valóban hideg volt a vízen, de egyszerűen nem értik meg a brazilok, hogy igen, nekem is hideg ez, de én nem úgy érzem, mint ők. Én egy pulcsiban, blézerben, balettcipőben elvoltam, ők pedig télikabátban, sálban és csizmában… amúgy meg bent a hajóban, ahol a vacsora volt ott kellemes meleg volt, mindenki nekivetkőzött. Az asztalok 5 fősek voltak, tehát társulni kellett. Mi egy fiatal házaspár mellett találtunk helyett, 27-30 év körül lehettek, a srác a DELL-nél dolgozik, mint informatikus, a csaj pedig jogász, Sao Pauloban. Nagyon aranyosak voltak.

Vasárnap reggel kelés, pakolás, reggeli, majd kicsekkolás, és indulás haza…8 órás t szintén…

Összefoglalva egy mondatba: nagyon szuper volt ez a hétvége!

Az összes képet megnézhetitek itt: picasaweb.google.com/noravarga1991

(itt egy kicsit keverednek a képek mappánként, ezért bocs)

Csók

paprikás csirke

Halihó!

Nos, újabb hét telt el, egyre gyorsabban…

Igazából a héten nem történt semmi, iskolába nem sokat jártam, mivel még mindig fájt a torkom. Meg hát nem is vonz annyira, de azért néha benéztem a normálisabb órákra. Pénteken az ikrek szülinapja volt, 16., nem volt nagy banzáj, csak a nagynéni jött meg a fia, meg a csajoknak 3 barátnője, és ennyi. Volt sós kaja, meg csokis-epres torta…nem kell mondanom, hogy nagyon finom volt. Péntek délben ismét ebéd nálunk, de csökkentett létszámban. Délután alvás, ikrekkel Harry Potter nézés. Este 5en (anya, barátja, ikrek és én) étterembe mentünk vacsorázni. Carol egész hétvégén Riberon-ban volt egy egyetem workshop-ján, méghozzá az orvosin. Csak vasárnap este ért haza. Visszatérve szombatra, este Sinaival és Carol osztálytársammal Raizesbe mentünk, más lehetőség nem igen akad itt Dracenaban ugyebár. Nem volt rossz, az este folyamán még pár osztálytársunk csatlakozott hozzánk. Vasárnap nagyszülőknél ebéd, számomra az utolsó, mert a héten már költözök vissza első családomhoz…igen, letelt a 3 hónap ennél a családnál. Hihetetlen, de igaz. Délután alvás, csajoknak tanulás, rossz idő lévén nekem Harry Potter, egyéb film hiánya miatt. Egész este szakadt az eső, hideg volt, itt az ősz. Csak a levelek nem hullanak…J

Hétfő…iskola… 6:40-kor csörgött az órám, kinyomtam, kinyitottam a szemem, majd mondtam…én ma csak később megyek… így is tettem, csak az utolsó 3 órára mentem be, ami egy nyelvtan és 2 matek lett volna…lett volna…leraktam könyveimet a terembe, mentem ki szünetre, Sinai fut felém: Nóra, végeztem mára, vegyünk ki filmet és nézzük a te házadban… Mondom csak most érkeztem. De semmi baj. Mehetünk. J

Hétfő estére pedig beígértem egy kis paprikás csirkét a családomnak, mert nemsokára költözöm. Hogy én mire vállalkoztam… de amikor a végén megkóstoltam…felsikítottam: ugyanolyan íze volt mint az otthoninak…És mivel a paprikás csirke nem igazi nokedli azaz csusza nélkül, nekiálltam. Nagylyukú sajtreszelő volt, de nem ment át rajta a tészta. Na ilyenkor pedig bevetettem Sinait, aki eddig csak a hangulatról gondoskodott, hogy fogjon két kávékanalat és szaggassa bele a vízbe. Szóval a csusza is meglett. És hogy fogyjon a zacskós krumplipürém, csináltam azt is hozzá. Amúgy megjegyezném, hogy ez a specialitásom: a zacskós cucc, só, margarin, tej, olivaolaj, mexikói erőspaprika by Sinai és reszelt sajt. Egyik este csináltam a csajoknak a vacsorához, jobban ették, mint a cukrot. Nos a tapasztalat: Sinainak nagyon ízlett, rájárt még ott a főzés közben is. J Családnak is ízlett, többször is vettek belőle. Anya nálam kicsapta a biztosítékot amikor rákérdezett: „Nóra, megmelegítetted a RIZST????” Hát mondom ehhez rizs….hmmm…furcsa…de ha akarod, EDD! Hogy ezek a brazilok nem tudnak egy vacsorát kibírni a rizsük nélkül. Még jó hogy nem csapott bele egy merőkanál babot a paprikás csirkémbe….

De nagyon büszke vagyok magamra, mert életemben nem főztem, nem hogy paprikás csirkét!!!!

Majd a képek beszélnek…

Csók mindenkinek!

Ez még a konferenciáról hazafelé menet...kórház előtt várakozás Timre :)

Szombat Raizes: Sinai, Carol

Ikrek (Jaqueline és Jessica) sweet 16.

És hát a két kutya.... (Nino és Nina)

Ismét az újságban, még a konferenciáról (ez az átka, ha egy Rotarys újságíró...mindig benne leszel az újságban)

Sinai és a csusza-szaggatás :)

Család

És hát a remekmű....

Sziasztok!

Ezen a hétvégén Aguas do Sao Pedro-ban voltam, Rotary District Konferencián. Egész pontosan mi cserediákok csak péntek-szombatra voltunk hivatalosak. Péntek reggel indultunk busszal, mindenki együtt. A busz 6-kor indult reggel Pres.Prudente-ből, mi Maríliában csatlakoztunk 10:30-kor, odáig mi egy kis külön busszal mentünk. Bauru-ban megálltunk ebédelni, és felvettük az ottani cserediákokat is. Délután 4-kor értünk oda a kis városkába, elfoglaltuk a nem éppen 5 csillagos szállodánkat, majd azt mondták: mára semmi program, 7-kor lent a recepción találkozunk, majd együtt vacsorázunk. Én azt hittem, hogy már akkor este lesz valami közös programunk a Rotarysokkal, de hát nem így lett. Így este éltük cserediákéletünket-még így utoljára közösen. Én egy kellemes kis megfázásban és torokfájásban küszködtem, szóval kellemes volt, főleg abban a hotelben. De hát mindegy, kibírtam. Este nagyon elvoltunk, éjfél körül mentünk egy tottóval, körbe a városban, ami érintette a Rotarysok, 5 csillagos hoteljét…erről majd később.

Másnap reggel fél 10-ig lehetett reggelizni, tehát mindenki 9-re le is érkezett, majd kitűző, névjegykártya, blézer, zászlópakolás és irány gyalog a Hotel Grande-ba. Nagyon szép idő volt így az esős éjszaka után, szabályosan ránk főtt a blézer. Megérkeztünk a hotelbe: először is… a bejárati kapu után egy naaaagy zöld terület következett, amiből én a golfpályára következtettem. És valóban az is volt. Majd megérkeztünk a hotelbe: hát csodálatos. 5 csillagos welness hotel, szerintem nem kell továbbragoznom. Majd a konferencia termek részlegére mentünk, ott kaptunk egy termet, ahol mindenki felkészült a prezentációnkra. Vagyis: megkaptunk 2 éneket, amit 3szor elpróbáltunk. Országok névsorrendjében kellett felálltunk: Alemanha (Németország), Canada, Dinamarca (Dánia), Estados Unidos Americanos (USA), Franca (Franciaország), Hungria (azaz én és Niki), Mexico Taiwan és végül pár volt, leendő brazil cserediák. Még így álltunk körülbelül 1 órát, mert még tartott bent egy előadás, addig ökörködtünk, meg múzeumtárgyként álltunk ott a kint álló rotarysok számára. J Végre bemehettünk...nagy taps és hurrogatás közepette, fel a színpadra. Mellettem álló francia Martin megkapta a mikrofont és Alonso kérdezett tőle ezt azt. Majd az én kezembe került a mikrofon, mivel Niki nem igen akart beszélni, mondom más magyar híján nem marad más választásom. Alonsinho azt kérdezte, hogy milyen számomra a portugál nyelv, hisz az én anyanyelvem nagyon különböző, hol lakok itt Brazíliában. Erre a Dracena Rotary Club küldöttei a kis brazil zászlókkal a kezükben elkezdtek ott hadonászni meg füttyögetni, köztük mostani fogadóanyukám is. Mondom hello anyu! Mindenki röhögött. Tetszett nekik, hogy nem voltam ott megilletődve 150 vagy több ember előtt. Majd egy mexikói egy amerikai és egy taiwani kezébe került a mikrofon. Majd a mariliai cserediákok táncoltak kettőt, ezután a mi fantasztikus énekünk következett. És ennyivel a mi kis részvételünk véget is ért a konferencián. Én anyával és kísérőjével, azaz az egyik húgommal vonultam vissza a hotelembe. Ők félúton leváltak. Mi gyorsan megebédeltünk a hotelünkben, írtunk egymás zászlójára, kicsekkoltunk, majd 3-kor elindultunk hazafelé. Már amúgy itt elkezdődött a búcsúzkodás, mivel 2 német srác ott maradt vasárnapig. Bauruba értünk, ahol megvacsoráztunk, majd itt is búcsúzkodás… mentünk a busszal 5 percet…megálltunk 20 percre, mivel a busz nem tudta bevenni a kanyart. Jó kis időtöltés volt. Nem mentünk 10 percet sem szerintem, amikor meg kellett állnunk a kórháznál, mivel Tim, az egyik német allergiás lett egy virslire, amit vacsorára evett az étteremben. Ott álltunk még másfél órát. Szóval Mariliába a 8 óra helyett 11-re értünk. Itt pedig a végleges búcsúzás következett, legalább is számunkra, mivel itt mi ismét egy kisbuszra szálltunk páran. Hát nehéz volt…voltak akik bőgtek, voltak akik nem, mert még nem igazán fogták fel, hogy vége…még én sem igazából. Furcsa az, amikor egy ölelésben érzed az egy évet és azt, hogy nagy valószínűséggel sosem fogjátok egymást látni sosem az életben. Bár soha se mond hogy soha ugyebár… éjjel 1-re érkeztünk Adamantina-ba, ahol első apukám várt, onnan pedig kocsival mentünk Dracena-ba: Sinai, Valerie, én és Laura egy német cserediák, aki hétfőig Dracenaban maradt velünk.

Tehát ennyi volt a konferencia. Személy szerint nekem nem tetszett, mert többet buszoztunk, mint amennyit ott voltunk és számunkra tényleg semmi program nem volt, bulizni meg itt is tudunk, nem kell ahhoz fél napot buszozni. De hát mindegy, furcsán hangzik: de ingyen volt, semmit nem kellett fizetnünk, tehát mindegy nekem, hogy hol vagyok. Csak azért én többet vártam.

Szombaton Sinainál aludtam, hisz Laura is ott volt. Vasárnap este Sinai szüleivel Pizzériába mentünk, majd ismét ott aludtam nálunk. Másnap reggel pedig mentünk Laurával a buszpályaudvarra, ismét búcsúzkodás…

Tehát ez történt a hétvégét…

Oh és hát a hétvégén volt 10 hónapja, hogy cserediák vagyok…

Csók!

Egy pár kép csak ízelítőnek, aki nem akarja mind a 150 képet végignézni Picasaweben...

Sajnos nekem nem volt időm képeket csinálni, ezért a tesómtól kértem el.

http://picasaweb.google.com/noravarga1991/RotaryDistrictConference#

Rotary Club Dracena delegáltjai

Aguas sao Sao Pedro

Mi cserediákok messziről a konferencián

A Hotel Grande golfpályája

Épp mondok valamit...

pouco tempo

Sziasztok!

Még egy hét eltelt, megint nagyon gyorsan…

Kedden Rotary gyűlésre kellett mennie az egész famíliának, mert anyáknapi vacsora volt, izgalmas volt nagyon…de hát egy jó Rotary-s cserediák nem panaszkodik, legalább a vacsora finom volt, mind mindig.

Szerda…előre bejelentett Tűzvédelmi próba. Nagyon szuperül, ámbár viccesen oldották meg –amerikai módra, hisz az igazgató azt mondta, onnan vették át. Pontban 9 órakor petárdákkal robbantottak az ablakok alatt naaagy robbanást imitálva, majd sorakozás 2 libasorban (1lány, 1fiú), majd indult a vonatozás…szó szerint…ilyenkor Kiss Ádám jut eszembe, amikor mondta a Stand Up-ban, hogy „1000 kéz lendült a magasba és mondta az egyik: Nyomjad Rózsi. És elkezdtek vonatozni…”. Majd mikor ezt végiggondoltam, a következő pedig az volt, amikor koleszos farsangon a bencések benyomatták a Demjén Rózsi CD-t, bármennyire is tiltakoztunk ellene…. Szóval, elindult a zenevonat, keresztül a folyosón, ahol füstgéppel imitált közegben kellett kijutni az iskola elé- hozzáteszem mindezt vonatozva és komolyan, hisz a TV is vett minket. Gyorsan az iskola elé, persze kint 5 fok volt. Megérkezett a mentőautó, tűzoltó, lezárták az iskolát. Igazgató jött, megkérdezte a töritanárt, akivel óránk volt: „Tanárúr, mindenki itt van?” - „ŐŐŐŐ, igen igazgató úr.” Tehát Bruno is nagyon biztos volt a dolgában. J Majd taps és osztályonként fotó a tűzoltókkal. Mindenki visszabandukolt a terembe, ahol még mindig az illatos füst gomolygott. Kicsit kellemesebb volt, mint az igazi füst… tehát röviden, ilyen egy tűzvédelmi oktatás Brazíliában, amerikai módra.

Csütörtökön Sinai jött át hozzám, mert nagyon izgatott volt, nem tudott mit kezdeni magával, mivel az iskola háromnegyede Sao Pauloba utazott –így ő is- a Hopi Hari nevezetű vidámparkba. Nekem valahogy nem volt nagyon vonzó 10 órát buszozni oda éjjel, majd hullámvasútozni egész nap, majd megint vissza 10 óra busszal éjjel, mindezt 30.000 ft-ért és 15 éven alattiakkal. Inkább éreztem volna magam kistanító néninek, mint diáknak. J Tehát pénteken éppen hogy csak lézengett valaki az iskolában, osztályösszevonások voltak, tehát izgalmas nap volt. Csütörtökön este első családomhoz mentem egy-két dolgot megbeszélni, de csak anya volt otthon. Sokat beszélgettünk, elhoztam az ottmaradt zacskós leveseimet és meleg ruháimat.

Péntek este senki nem ment sehová 11 óráig, mert az utolsó epizódja volt az egyik novellának. Hét mindenesetre vicces volt… J

Szombat reggel kelés Forma-1 időmérőt nézni, majd a nagyszülők és a nagynéni jött ebédre, mint minden szombaton. Délután kinek alvás, kinek filmnézés. Este átmentem Sinahoz, vittem a laptopot, filmet néztünk, majd szüleivel voltunk. Este pedig fél 12-kor hívott, hogy akkor Raizes? Mondom most? Rendben…végül is már a végén vagyunk a dolognak. Jó volt nagyon, végre nem volt dög meleg, kellemes volt. Reggel fél 5-re értünk haza, én 8-kor keltem Forma-1-et nézni. A többiek misére mentek, majd 11-kor jöttek értem, hosz következett a szokásos ebéd a nagyszülőknél.

Hétfő…iskola…nagyon büszke voltam magamra, hisz végigültem 6, azaz 6 teljes tanórát.

Ennyi történt az elmúlt egy hétben… most ezen a hétvégén, egész pontosan péntek, szombaton Rotary District Konferenciánk lesz, Aguas Do Sao Pedro-ban, már mindenki nagyon várja: utolsó alkalom, hogy juntos é a Grande Familia…. Que triste gente…

Csók mindenkinek!

Ismét az újságban: Első képen én az ikrekkel (igen, elírták a nevemet)...második képen pedig anya (bejárónő szerint "madame") és barátja, becenevén Riva

nao foi nada importante

Olá!

Nos otthon lezajlottak az írásbeli érettségik, végre ugyebár mindenkinek örömére…

Az előző héten nem sok minden zajlott. Kedden ismét elmaradt a fenséges nagynéni féle vacsora, mert anyának gyűlése volt, utána pedig vacsora és a mi nevünket is felírta, szóval nem volt mese, menni kellett.

Iskolában a változatosság kedvéért semmi, még unalmasabb, mint amilyen volt, kezdem inkább állatkertben érezni magam, nem pedig óvodában (mint ahogy az előző postokban íram), végzős osztályról meg szó sincs. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak ezek boldogulni majd egy pár hónap múlva, amikor sorba mennek a felvételikre. Na de mindegy is, ez igazán nem az én bajom. Csak ilyenkor még inkább honvágyam van, mert hiányzik az otthoni iskola, az ottani fegyelem, csönd és normális társalgás, nem pedig az üvöltözés és baromkodás (már bocsánat) , napi 6 néha 12 órában…

Végre Sinai visszaköltözött az első családjához, ami 3 utcányira van tőlem, így végre ismét hipp-hopp össze tudunk ruccanni, ha úgy adódik. Pénteken filmet néztünk, majd utána együtt bőgtünk, hogy nemsokára vége, pedig csak most érkeztünk, most kezdtük jobban megismerni egymást stb. Sokak fejében otthon csak az játszódik le, hogy „ de jó neki, kint van Brazíliában, meleg, buli, haverok, fanta helyett kókusz, beach, meg ami csak lehetséges”… de ez nem így van. El sem tudják sokak képzelni, hogy ez az év több mindenről is szól és hogy lehet hogy adódik egy hatalmas buli, de jobb inkább otthon maradni és azokkal lenni, akikkel tényleg szeretnél. Meg egyáltalán, hogy milyen is lesz a hazamenetel. Így a vége felé, (amit mellesleg felfogni lehetetlen) végigfut mindenki agyán, hogy milyen érzés lesz itt hagyni a családokat, barátokat, emlékeket, a már végre megszokott dolgokat és majd visszaszokni az otthoni életbe, ami teljesen más lesz. De majd meglátjuk, addig még sok víz fog lefolyni a Dunán…vagy a Paranán…vagy az Amazonason…J

Péntek este jött egy telefon első apumtól, hogy szombaton lesz az ABD-ben egy anyák napi vacsora és hogy nem szeretnék-e elmenni velük. (mivel itt május második vasárnapján van). Mondom persze, hogy elmegyek, veletek bármikor bárhová. Jó volt újra együtt lenni velük, a vacsora finom volt. De előtte még szombat délelőtt elvittem 2. anyukámnak a virágot. Örült neki, elbeszélgettünk és cserébe kaptam sütit. ;)

Vasárnap délelőtt első anyumnak vittem el a virágot: ott voltam majdnem 2 órát, beszélgettünk, együtt megreggeliztünk stb. Nagyon jól esett neki, mert gondolom rossz lehet neki így Isabella nélkül, apa meg már elment húst sütni a churrascora a nagyszülőkhöz korán.

Ebéd az nálunk volt, ismét nagyszülők, nagynéni. Jó volt, de ez a család ez nekem akkor is hideg marad, ha tetszik, ha nem. Hát igen, nem mindenki lehet Tanganini… J

Puszi mindenkinek!

Anyák napja

Anyu, ezúton kívánok neked sok-sok bolsogságot és egészséget, Anyák Napja alkalmából! Köszönök mindent!

József Attila: Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

http://www.youtube.com/watch?v=3T-raUoskGY&feature=related nekem tetszik...nem mindig ideillő, de szép...

Valerie szülinap, anya churr

Olá pra tudo mundo!

Ez egy kicsit eseményesebb hét volt, bár nem azért, mert annyit koptattam az iskolapadot… egyszerűen nem éreztem késztetést arra, hogy reggel 6:30-kor felkeljek a semmiért.

Kedden Valerie meghívott engem, Sinai-t és néhány osztálytársat egy ilyen kis fagyizóba, szülinapja alkalmából. Úgy látom, hogy a földön mindenhol vannak ilyen emberek: rajtam és Sinai-n kívül senki sem jelent meg, pedig ígérték… mindegy, mi megvacsoráztunk, mert elbeszélgettünk, aztán este 9 felé átjöttek hozzám, mivel anya Rotary-n volt, tesóim pedig nagynéninél, a szokásos vacsorán, amit megint elhalasztottam. Beszélgettünk, megnéztük a szappanoperát, mert ugye anélkül Brazíliában élni nem lehet. :D

Szerdán délután végig a várost jártam, ruhát és születésnapi ajándékot keresni. Végül szép ruhákat nem találtam, ajándékot pedig igen. Este Valerie első családja egy vacsorát szervezett neki, szülinapja alkalmából. Az ABD sportklub egyik termében volt és hát itt is mutatkozott ez az embertelen, nem is tudom hogyan leírni viselkedés… a nagy része, akiket meghívott, az úgynevezett „barátok”, nem jöttek. Sinai-val számítottunk erre, mert tudtuk, hogy Valerie-nek nincsen sok barátja, főleg nem az iskolából, bár itt kiemelném, hogy ő a másik magánsuliban tanul, ami a ilyen hülye gyerekekről híres, már elnézést.

Pedig a Rotary-s konyhás néni főzött, 3 féle tészta, rizs, a kedvenc mangós-epres-sajtos-rukkolás salátám és sültcsirke. A torta pedig csoki és brigadeiro keveréke volt, mellé pedig vaníliafagyi, szóval…jó este volt. J

Csütörtökön bebotorkáltam az iskolába, mivel volt 3 történelem óra, ami csak jót tehet és szerencsémre pont világtörténelmet vettek, szóval érdemes volt bemennem. Sőt még németül is segítettem, és kisegítettem a tanárt, hogy nem, Magyarországon nem ortodox vallás van, bármennyire is keleten vagyunk, azért ennyire még nem. (erről jut eszembe: mi hol vagyunk pontosan? Közép-EU vagy Közép-Kelet EU? Az egyik német cserediákkal ezen vitatkoztunk múlt hétvégén, ő állítottam, hogy Magyarország Kelet, én meg mondtam, hogy nem nem… szóval, aki tudja, kommenteljen egyet, köszönöm! Bár a Közép-kelet-eu kutyakiállításból kiindulva…:D)

Pénteken ismét mentem iskolába, végigültem 2 geometriaórát és egy szociológiát, ami még eléggé tűrhető volt.

Még régebben egy Rotary-gyűlésen az ifjúsági-felelős megkérdezett, hogy mit szeretnék tanulni az egyetemen, én pedig azt mondtam, hogy közgazdaság, pénzügy vagy nemzetközi tanulmányok, vagyis ilyesmivel kapcsolatban valamit. Azért kérdezte, mert ha van rá lehetőség, akkor beszerveznének valahová, és körbevezetnének, megmutatnák, hogy ez az a szakma milyen valójában. Mivel a legegyszerűbb megoldás a bank volt, és mivel mostani anyukám egy banknál dolgozik, kézenfekvő volt a dolog. Erre pénteken került sor. Igazából ezeket a dolgokat tudtam, amiket anya elmondott, főleg a sok bankkártya után rohangálás után már eléggé profi vagyok a dolgokban. De jó volt, mindenkinek belettem ott mutatva, hogy én vagyok Celia 4. lánya Magyarországról.

Péntek este pedig egy osztálytársamnál voltunk, összesen 7-eb, csak chillingeltünk egyet. :P

Szombat: május 1. itt is ünnep, és milyen jó, hogy szombatra esett, nem??? Hmm…na mindegy. Mivel anya nyugdíjba ment (így 48 évesen), a bank dolgozói egy churrasco-t csináltak neki, szintén az ABD-ben. Jó volt, kaja isteni, torta, fagyi, meg minden ami csak kell. Délután 4-re értünk haza. Csajoknak alvás, nekem internetezés, pihenés. Este-hála drága Sinainak és Valerinek- egyedül voltam otthon…erről részletesen nem beszélnék.

Vasárnap ismét a szokásos nagyszülőknél ebédelés, délután pihenés….

És egy pár kép:

Anya és az ajándékai :)

Valerie szülinapja

Vari bye bye :(

Susan, a szombati szülinapos

Sziasztok!

A Curitiba utáni hetem nagyon pihenősre sikeredett, mivel az iskolában vizsgahét volt, engem az pedig nem nagyon érint. Így a napokat otthon töltöttem pihenéssel, képfeltöltéssel, Sinai és Valerie házában töltöttem egy napot. Szóval kellemesen teltek a hétköznapok. Hétvégére pedig meghívást kaptam Sinaival együtt Adamantina/Lucélia-ba, ide a közeli városokba, egy búcsúhétvégére….igen, már búcsúpartyk következnek. Varinia, az egyik mexikói csaj megy most haza majd májuk elején, és úgy gondoltuk, hogy együtt töltünk még egy hétvégét páran, cserediákok. Nemzetiségek szerint: 3 mexikói, 4 német, 1 amerikai, 2 taiwani, 1 francia, 1 magyar és pár brazil. Lucéliában voltunk, a német cserediák volt házában, ott aludtunk ennyien, egy szobában. Érdekes volt. :D Az apuka nagyon aranyos vol, már rengeteg cserediákot fogadtak, mivel az egyik fiuk Japánban, a másik Németországban volt, a lányuk pedig MAGYARORSZÁGON, Sátoraljaújhelyen. Már Nagyon hozzászoktak a cserediákokhoz, apuka olyan reggelit csinált nekünk, meg nagyon laza volt. Péntek este nyitom ki a hűtőt hideg cola után kutatva, egyszercsak megpillantok egy borosüveget, rajta a magyar címer. Megállt a szívem egy pillanatra, mondom most csak ennyire honvágyam van, hogy már magyar bort látok vagy tényleg ott van??!! És valóban egy Tokaji aszú volt az, már nem emlékszem hány puttonyos, de alig volt már benne. Még a csaj hozta 2 évvel ezelőtt.

Pénteken este ott a házban voltunk, churrasco és egyebek, jó volt. Mint már említettem, teljes elsőéves koleszosnak éreztem magam ott 10-en egy szobában. J

Másnap reggel felkeltünk:semmi kaja nem volt a házban… páran elmentünk a boltba, hogy veszünk legalább kenyeret, de aztán a francia srác mondta, hogy hát ő tud főzni, csinál nekünk palacsintát, meg rántottát. Szóval összedobtuk a pénzt és bevásároltunk. A reggeliből ebéd lett, de nagyon finomra sikerült minden. Délután beszélgetés és egy kis délutáni szunyókálás következett, majd elkezdtek mexikói kaját csinálni, de én azt már nem tudtam megvárni, mert 4-kor indult a buszon vissza Dracenaba. Én is vasárnapig terveztem, hogy maradok, de Susan, az egyik volt osztálytársam meghívott magához, mert szülinapja volt és nem biztos, hogy a hazamenetelem előtt találkozunk, tehát úgy döntöttem, hogy otthagyom az imádott cserediákjaimat és visszajövök egy nappal előbb. A szülinap egye-fene elment, szinte senkit sem ismertem, de hát mindegy. Ettem egy kis brazil hot-dogot, ami végülis csak abban hasonlít az igazi hotdoghoz, hogy virsli van benne, de az is más.

Visszatérve a cserediákos napokhoz…a házban volt egy sárga labrador…istenem az a kutya. Eddig is imádtam a retrievereket, de most, még jobban. :D

Más egyéb nem történt, vasárnap szokásos ebéd a nagyszülőknél, csökkentett létszámban. Délután alvás, csajoknak tanulás. Anya pedig megérkezett Sao Pauloból, ott volt egész héten, szóval mi a tesóimmal egyedül voltunk végig.

Holnap ismét iskola, bár nem tudom mennyire fogom sűrűn látogatni, egyre és egyre unalmasabb.

Csók!

12/H- hajrááááá!!!!

Sziasztok!

Két hét kihagyás után újra jelentkezem. Előző héten Curitiba-ban jártam Kiss Zsófinál, egy másik magyar cserediáknál. Valahol el kellene kezdenem a beszámolást, de nehéz, hisz rengeteg dolog történt.

Vasárnap délután indultam Pres.Prudente-be busszal, majd ott várnom kellett 3 órát a másik buszomra, ami egyenesen vitt Curitiba-ba. Másnap reggel értem oda 6-ra, majd Zsófiék meg is találtak olyan 7-kor. Annyira jó hideg volt, erre vártam már mióta…

Akkor hazataxiztunk, majd beszélgetés, délben ebéd, majd irány a város… shopping centerbe mentünk, velünk tartott Tiitu, a finn cserediák is. Elvoltunk, beszélgettünk, buszozgattunk, este vacsora (LEVES!!!) majd alvás, mivel én elég hulla voltam. Kedden olyan 11 körül mentünk egy másik shoppingba, ahol Tiitu már várt minket, megebedéltünk, ami alatt azt az isteni sushit kell érteni, ami már most nagyon hiányzik. Majd irány a portugálóra…. Igen, olyan izgalmas volt, mint amilyennek elképzeltem. Elég sok curitiba-i cserediák ott volt, ki kedves volt, ki nem. Csak annyit mondok, hogy minden évben más tanárt kell felvenni, mert senki sem bírja egy évnél tovább…J 90 perc után vége lett, ezután pedig hármunkhoz még csatlakozott Aramara, a mexikói cserediák is. Sétálóutcára mentünk, feltöltőkártyát venni, amiért 45 percet álltunk sorba, ugye Zsófikám…

Szerda….hálistennek nagyon szép napos időt fogtunk ki e napra, amit arra használtunk ki, hogy felültünk egy ilyen nyitott turistabuszra, ami körbevitt minket egész Curitiba-ban, minden fontos helyszínt érintve. Nekm talán legjobban a Jardim Botanico, azaz a Botanikus Kert tetszett, ami Curitiba jellegzetes helye, mindenkinek ez jut róla először az eszébe. 11-kor felszálltunk rá, és 11-re végeztünk. A rendszere egyszerű: a jegyeddel 4-szer szállhatsz le róla az általad választott helyeken, majd a következő busz félóránként jön, tehát arra visszaszállsz. Nagyon jól működött, érdemes volt vele menni.

Este pedig a család elvitt minket vacsorázni egy olasz étterembe. Hát isteni volt ott minden, rengeteg olasz kaja, és még egy a nokedlihez hasonlító valami is volt, Zsófival azt kisajátítottuk magunknak. A desszert pedig…ahogy a forró csokis süti keveredett a hideg vaniliafagyival…csak az volt a gond, hogy belegondoltam a júl.3-ra és kicsit lelkiismeret furdalásom lett, de hát „You live only once” jelmondattal élünk ebben a 11 hónapban. J A vacsora után megálltunk egy boros ’pince’-nél, ott ismét kaptunk ajándékot, és még FORRALT BOR-t is ittunk…ki hitte volna, hogy itt is van ilyen…

Csütörtökön én pihenőnapot vettem ki, este pedig Tiituhoz mentünk tortát enni, mivel születésnapja volt.

Péntek…meglátogattuk Zsófi suliját. Hát komolyan elszégyeltem magam, hogy Brazíliában, ami elméletileg egy fejlődő ország, ilyen iskolák vannak. A kártyás beléptető rendszer még hagyján, de a nem tudom hány tortacsarnok, kinti futópálya, a könyvtár, az osztálytermek, a park és még sorolhatnám. Az egyenruha itt nadrágból, pólóból, pulcsiból és táskából áll és még a cipzáron is rajta van az iskola logója.

Este pedig megcsináltuk Zsófival életünk első rakott krumpliját, ami nagyon nagyon jól sikerült. Kicsit más íze volt, mint az otthoninak, de hát mindegy, a lényeg, hogy magyar kaja volt. A szülőknek is ízlett nagyon…és ezt ettük még a következő 2 napban is. :D Este pedig Tiitu 19. születésnapját mentünk megünnepelni, jól sikerült nagyon. Végre találkozattam ismét a curitiba-i cserediákokkal.

Szombaton aludtunk délelőtt, otthon ebédeltünk, majd pedig egy megbeszélt találkozóra mentünk egy Curitiba-ban élő magyar családdal. Zsófi vette fel velük a kapcsolatot még régebben. Elég érdekes történetük van, megpróbálom röviden összefoglalni…

Egy évet éltek már Németországban, majd kiköltöztek Ausztráliába, ahol 3 évet éltek valahol a tengerparton egy városban. Nagyon jó életük volt, majd az apa nyitott egy üzletet Hongkongba, ami csődbe ment és elfogyott az összes pénzük. Ezelőtt az apa még itt ott dolgozott Kínában, Sanghaj-ban, Taiföldön, Malájziában. Már nagyon nem volt pénzük, mire az apa kapott egy állást itt Brazíliában, Curitiba-ban egy olasz cégnél. Ő már 3 hónapja itt van, a felesége és a fiúk (14 éves) most egy hete jöttek ki utána,a addig Magyarországon voltak egy bérelt lakásban. Már kezdenek egészen jól élni, azt mondták, hogy az elvesztett pénzük 2-3 hónap alatt visszajött. Egyenlőre még nem beszélnek portugálul, így a fiukat sem tudták rendes brazil iskolába beirtani, de találtak egy svájci nemzetközi magániskolát ott Curitiba-ban, ahol németül vagy angolul folyik a tanítás, ezek a nyelvek pedig a srácnak anyanyelvi szinten mennek, tehát nem lesz vele gond. Emellett az iskolában folyamatosan tanítják majd neki a portugált, úgyhogy hipp-hopp meg fog tanulni. Magyarország iránt nagyon nagy utálatuk van, semmi áron sem akarnak oda visszamenni, nekünk is prédikáltak, de aztán mondtuk, hogy mi is így látjuk a dolgokat és mi sem nagyon gondolkodunk az otthoni továbbtanulásban és munkában.

Este pedig ismét buliba mentünk, egy VIP privát partyba, ahol csak ilyen gazdag figurák voltak. Egyszer ilyen is kell az életben, főleg már így a cserediákév vége felé…jövőre úgyis tanulás következik, nem lesz idő ilyenre ugyebár… egy shopping center tetején lévő magánteremben volt, igen jó volt. Cserediákokkal, zenével…kell ennél jobb???!!!

Vasárnap ebéd után Tiituval mentünk be a városba, úgy volt hogy parkba megyünk, de nagyon meleg volt, nem igazán akartunk megfőni, úgyhogy bementünk egy bevásárló központba. Én ott kiéltem a mekis kávé utáni vágyamat, a többiek fagyiztak. Nézegettünk a boltokban, beszélgettünk. Este pedig indultam hazafelé…

A család nagyon aranyos volt velem, elleptek ajándékokkal, úgy látom szeretik a magyarokat nagyon. Igazából ezekért az emberekért érdemes feláldozni az egy évedet otthon és eljönni 10.000 km-re, mindenkitől messzire, egy ismeretlen országba, idegen emberek közé.

(Zsófi, ha valami kimaradt, akkor írjad meg…jó persze a melegek a buszon, vagy pedig a nemtudtukeldönteni, hogy férfi-e vagy nő….)

Köszi Zsófi, hogy fogadtál meg elvittél mindenhová!!!! Egyik legjobb hetem volt!!!!!!

Csók mindenkinek

ZSófi sulijának egyik épülete

A kész rakott krumpli ala Nóri & Zsófi

A borászat...és én :)

Zsófi fogadószülei

Mert azért a magyar lányok a legszebbek a világon... :)

Tanguá Park

Pékség ott az olasznegyedben

Egyetem...itt szívesen tanulnék

Jardim Botanico...hát nem bonita?

USA, Hungary, Canada, Mexico

Mert a cserediákok...

Tiitu, a finn cserediák (nagybátyja a Nokia vezetője...csak úgy zárójelben)

Curitibai látkép (L)

Sétálóutca

Történelmi városrész

Jardim Botanico bejárata: itt már látszik, hogy itt az ősz