Sziasztok!
Ezen a hétvégén Aguas do Sao Pedro-ban voltam, Rotary District Konferencián. Egész pontosan mi cserediákok csak péntek-szombatra voltunk hivatalosak. Péntek reggel indultunk busszal, mindenki együtt. A busz 6-kor indult reggel Pres.Prudente-ből, mi Maríliában csatlakoztunk 10:30-kor, odáig mi egy kis külön busszal mentünk. Bauru-ban megálltunk ebédelni, és felvettük az ottani cserediákokat is. Délután 4-kor értünk oda a kis városkába, elfoglaltuk a nem éppen 5 csillagos szállodánkat, majd azt mondták: mára semmi program, 7-kor lent a recepción találkozunk, majd együtt vacsorázunk. Én azt hittem, hogy már akkor este lesz valami közös programunk a Rotarysokkal, de hát nem így lett. Így este éltük cserediákéletünket-még így utoljára közösen. Én egy kellemes kis megfázásban és torokfájásban küszködtem, szóval kellemes volt, főleg abban a hotelben. De hát mindegy, kibírtam. Este nagyon elvoltunk, éjfél körül mentünk egy tottóval, körbe a városban, ami érintette a Rotarysok, 5 csillagos hoteljét…erről majd később.
Másnap reggel fél 10-ig lehetett reggelizni, tehát mindenki 9-re le is érkezett, majd kitűző, névjegykártya, blézer, zászlópakolás és irány gyalog a Hotel Grande-ba. Nagyon szép idő volt így az esős éjszaka után, szabályosan ránk főtt a blézer. Megérkeztünk a hotelbe: először is… a bejárati kapu után egy naaaagy zöld terület következett, amiből én a golfpályára következtettem. És valóban az is volt. Majd megérkeztünk a hotelbe: hát csodálatos. 5 csillagos welness hotel, szerintem nem kell továbbragoznom. Majd a konferencia termek részlegére mentünk, ott kaptunk egy termet, ahol mindenki felkészült a prezentációnkra. Vagyis: megkaptunk 2 éneket, amit 3szor elpróbáltunk. Országok névsorrendjében kellett felálltunk: Alemanha (Németország), Canada, Dinamarca (Dánia), Estados Unidos Americanos (USA), Franca (Franciaország), Hungria (azaz én és Niki), Mexico Taiwan és végül pár volt, leendő brazil cserediák. Még így álltunk körülbelül 1 órát, mert még tartott bent egy előadás, addig ökörködtünk, meg múzeumtárgyként álltunk ott a kint álló rotarysok számára. J Végre bemehettünk...nagy taps és hurrogatás közepette, fel a színpadra. Mellettem álló francia Martin megkapta a mikrofont és Alonso kérdezett tőle ezt azt. Majd az én kezembe került a mikrofon, mivel Niki nem igen akart beszélni, mondom más magyar híján nem marad más választásom. Alonsinho azt kérdezte, hogy milyen számomra a portugál nyelv, hisz az én anyanyelvem nagyon különböző, hol lakok itt Brazíliában. Erre a Dracena Rotary Club küldöttei a kis brazil zászlókkal a kezükben elkezdtek ott hadonászni meg füttyögetni, köztük mostani fogadóanyukám is. Mondom hello anyu! Mindenki röhögött. Tetszett nekik, hogy nem voltam ott megilletődve 150 vagy több ember előtt. Majd egy mexikói egy amerikai és egy taiwani kezébe került a mikrofon. Majd a mariliai cserediákok táncoltak kettőt, ezután a mi fantasztikus énekünk következett. És ennyivel a mi kis részvételünk véget is ért a konferencián. Én anyával és kísérőjével, azaz az egyik húgommal vonultam vissza a hotelembe. Ők félúton leváltak. Mi gyorsan megebédeltünk a hotelünkben, írtunk egymás zászlójára, kicsekkoltunk, majd 3-kor elindultunk hazafelé. Már amúgy itt elkezdődött a búcsúzkodás, mivel 2 német srác ott maradt vasárnapig. Bauruba értünk, ahol megvacsoráztunk, majd itt is búcsúzkodás… mentünk a busszal 5 percet…megálltunk 20 percre, mivel a busz nem tudta bevenni a kanyart. Jó kis időtöltés volt. Nem mentünk 10 percet sem szerintem, amikor meg kellett állnunk a kórháznál, mivel Tim, az egyik német allergiás lett egy virslire, amit vacsorára evett az étteremben. Ott álltunk még másfél órát. Szóval Mariliába a 8 óra helyett 11-re értünk. Itt pedig a végleges búcsúzás következett, legalább is számunkra, mivel itt mi ismét egy kisbuszra szálltunk páran. Hát nehéz volt…voltak akik bőgtek, voltak akik nem, mert még nem igazán fogták fel, hogy vége…még én sem igazából. Furcsa az, amikor egy ölelésben érzed az egy évet és azt, hogy nagy valószínűséggel sosem fogjátok egymást látni sosem az életben. Bár soha se mond hogy soha ugyebár… éjjel 1-re érkeztünk Adamantina-ba, ahol első apukám várt, onnan pedig kocsival mentünk Dracena-ba: Sinai, Valerie, én és Laura egy német cserediák, aki hétfőig Dracenaban maradt velünk.
Tehát ennyi volt a konferencia. Személy szerint nekem nem tetszett, mert többet buszoztunk, mint amennyit ott voltunk és számunkra tényleg semmi program nem volt, bulizni meg itt is tudunk, nem kell ahhoz fél napot buszozni. De hát mindegy, furcsán hangzik: de ingyen volt, semmit nem kellett fizetnünk, tehát mindegy nekem, hogy hol vagyok. Csak azért én többet vártam.
Szombaton Sinainál aludtam, hisz Laura is ott volt. Vasárnap este Sinai szüleivel Pizzériába mentünk, majd ismét ott aludtam nálunk. Másnap reggel pedig mentünk Laurával a buszpályaudvarra, ismét búcsúzkodás…
Tehát ez történt a hétvégét…
Oh és hát a hétvégén volt 10 hónapja, hogy cserediák vagyok…
Csók!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése