Kicsit összefoglalnám ebben a posztban a tapasztalataimat az első és második családommal, az iskolával és úgy magával Brazíliával kapcsolatban.
Az első 3 és fél hónapomat a Tanganini (I.) családnál töltöttem, ami minden cserediák számára meghatározó. Ők vezetnek be az új életbe, velük ismered meg valamennyire az új kultúrát és szokásokat. Úgy érzem, nekem nagyon szerencsém van, mert semmilyen összetűzésem nem volt velük. Nem voltak mosolyszünetek, veszekedések, problémák, bár nem mondom azt, hogy én vagy ők tökéletesek voltunk mindvégig, de ennél jobb első időszakot nem kívánhattam volna. Volt abban jó is és rossz is, hogy csak az első két hétben volt tesóm, de persze nagyon jó érzés volt, hogy mindenki csak velem foglalkozott. Ez a második családban félig-meddig így van, de itt már osztoznom kell, hisz itt van Lukas és Carol, karácsonykor pedig Giovanni is hazalátogat. Azt hittem, hogy mozgalmasabb lesz itt, mégiscsak vannak gyerekek, de ez csak kicsit valósult meg-eddig. Carol rengeteget tanul, táncol, énekel, alig van otthon, Lukas nem tanul, de focizik, teniszezik, angolra jár, ha otthon van, akkor pedig alszik. Így legtöbbször egyedül vagyok itt is otthon, bár anya tanár lévén csak délelőtt dolgozik, így ketten vagyunk. De nem is nagyon hiányzik az a nagy mozgás, hétvégén úgyis többszörösen megkapom. J Az első családomnál a bejárónő aranyos volt, nem főzött rosszul, de mindig ugyanaz volt (rizs, bab, hús-marha legtöbbször). Itt, talán mivel gyerekek is vannak, nagyon változatos. Nincs annyi sült, hanem inkább ilyen könnyebb dolgok és mindig van sütemény. (ami itt Brazíliában kimerül a piskóta és kuglófszerűséggel) A bejárónő, Sonja, úgy gondoskodik a gyerekekről (most már rólam is) mintha az unokái lennénk. Nekem főzi minden délután a friss, cukor nélküli kávét, délutánra csinálja a friss gyümölcsleveket, felvágja a gyümölcsöket, mikor megyünk le reggelizni ő már ott van és mindent előkészített. Kicseréli a törölközőket, megcsinálja az ágyunkat, takarít, sürgölődik. Egy szóval: aranyos…nagyon. ;) Míg az első családomnál anya volt a meghatározó személyiség, apa inkább mindig csak a vicceivel visszavonult, addig itt apa a családfő, rákiált a gyerekekre, kutyára, anyára, akire kell. Anya meg bohókás, látszik hogy tornatanár, kicsi gyerekeknek… egyik este elkezdett nekem portugálul tanítani, az ABC-nél kezdte…de mintha egy 6 éves kisgyerek lennék, a család többi tagja már majdnem megszakadtak a nevetésben, én meg tűrtem, tűrtem, de nem bírtam sokáig.
Van egy kis hiányérzetem az első családommal kapcsolatban (nem tudom ezt szépen kifejezni magyarul, a portugálban van egy nagyon szép és jó szó: saudade), de amilyen gyorsan csak lehet megpróbálok teljesen beilleszkedni az új családba. Már valamennyire sikerült, de még mindig benne van azaz emberben, hogy mégiscsak IDEGENEK. De szeretem őket nagyon, azt leszámítva, hogy Carol éjfélkor még hajat szárít, Lukas pedig állandóan énekel, de ez van, nekem is biztos vannak rossz szokásaim. J
Iskola unalmas, nagyon, az összes osztálytársam meg van bolondulva az egyetemre bejutás végett. Mindenki most írja a Vestibular-t, ami a régi felvételinek felel meg nálunk. Minden tantárgyból, az elmúlt 3 évből…kemény. Mindenki tanul, nem jár el sehová, stresszes és ideges, ami számomra nem éppen a legjobb, mert unatkozom. De Sinai-val feltaláljuk magunkat, nem kell félni. Éppen azt beszéltünk, hogy olyan nagyon nagyon jó barátokat nem lehet szerezni ezalatt az egy év alatt. Természetesen vannak A haverok, de az nem olyan…ezért is jó, ha egy városban van több cserediák, ők biztos egymásra találnak, hisz egy dolog biztos közös bennünk: voltunk olyan hülyék, hogy belevágtunk egy ilyen őrültségbe, mint ez a cserediákév… :D De jól tettük, érdemes volt. ;)
Brazíliáról…mindenki azt kérdezi, hogy élnék-e itt, tanulnék-e itt. A válaszom (bár lehet később megváltozik, nem. Nekem túl koszos, rendezetlen és olyan más, én a szép tiszta Európához vagyok szokva. De mint mondtam, lehet a túra és több utazás után megváltozik a véleményem. Az embereket viszont itt jobban szeretem, sokkal barátságosabbak, aranyosabbak, segítőkészebbek, jókedvűek. Hiányzik az a „fejlettség”, ami akár kis országunkban megvan, pl. ilyen a tömegközlekedés a kisebb városokban, nagyobb boltok stb. De ehhez is hozzá lehet szokni, hogy míg eddig felültem egy buszra Győrben, vagy Óváron, addig itt gyalogolnom kell, hegyeken-völgyeken keresztül (szó szerint, Dracena nagyon dimbes-dombos). De nem is baj, a sok brigadeirot és süteményt le kell valahogy dolgozni. És be szeretném jelenteni, mert nagyon büszke vagyok magamra, hogy míg minden cserediák csak hízik és hízik, én kiválóan tartom magam, SŐT… J Sinai is teljesen ki van akadva, 15(!) nyári kisruház hozott ki magával és örül, ha 5 rámegy. J
2 hét és túra…már nagyon várom, de előtte még sok mindent kell vásárolni: ruhákat, bogár és rovar elleni krémet, naptejet, vagy 10 litert és még sorolhatnám.
Nos ennyit mára, sőt azt hiszem erre a hétre, majd a köv. héten jövök a hétvégi beszámolóval, persze csak ha történik valami érdekes. Addig is kaptok pár képet, amiket a héten csináltam erről-arról.
Jók legyetek, fűtsetek! J
Csók mindenkinek!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése